Belföld
Megnyílt a V4 – Google Innovation Fórum
KKM Kép: Pixabay
2017. december 1.

Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár 2017. december 1-jén nyitóbeszédet mondott a V4 – Google Innovation Fórumon, Budapesten. A Magyarország V4 elnöksége keretében megrendezett fórum a „V4 Startup and Innovation Tour” rendezvény fő kormányzati eseménye, amelyben a V4 országok magas szintű képviselői folytattak eszmecserét az innováció kérdéskörében.

Az államtitkár megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi években a V4 országok politikai ereje mellé lassan kihangsúlyozódott a régió gazdasági ereje. Kiemelte, hogy Magyarország számára örömteli, hogy Közép-Európában újra érezni az optimista szemléletet. Fontosnak ítélte, hogy összhangban a magyar V4 elnökség „V4 összeköt” mottójával a Visegrádi országok együttes erővel lépjenek előre az innovációk terén.

Mikola István véleménye szerint a digitalizáció hatalmas lehetőségeket rejt. Ezen innovatív technológiák segítik az Agenda 2030-ban foglalt fenntartható fejlesztési célok megvalósítását, függetlenül attól, hogy az Agenda 2030 nem említi név szerint az ilyen technológiák használatát.

Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet a technológiai fejlődés mellett a szakemberek szerepére is, akik kulcsszerepet játszanak az innováció megvalósításában. Megfelelően képzett személyzet hiányában ugyanis a csúcstechnológiákat és az innovatív megoldásokat nem fogjuk tudni hasznosítani.

Mikola István végezetül elmondta, hogy ebben a digitális világban a további fejlődéshez elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés éppen ezért, Magyarország büszke arra, hogy számos nemzetközi szervezet, illetve ENSZ szakosított szervezet központjának és irodájának adhat otthont.

Következő adásunk
Téma: A kárpátaljai történelmi egyházak szerepe a kárpátaljai magyarság fennmaradásában – Egressy Miklós, görög katolikus esperes
Ezt követő adásaink