Belföld
Rendhagyó kisfilmmel készül a karácsonyra a XVIII. kerület
OPH Kép: ittlakunk.hu
2017. december 18.

A 18. kerület vezetésének stratégiai célja, hogy fellendítse a kerület komolyzenei életét, és ezzel a belvárosból a kerületbe hozza a minőségi szórakoztatás ezen szegmensét, amely az innovatív Terminál 1 helyszínnel a jövőben a kortárs zenei és művészeti paletta egyik meghatározó otthona lehet ‒ mondta el a Rádió Orienten Ughy Attila, a városrész vezetője.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata büszke arra, hogy egy rendhagyó, különleges eseményt valósított meg idén októberben. A kerület kezdeményzésére Töltsd Fel Magad! címmel nagyszabású, különleges Terminál Koncertet adott a CAFè Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál eseménysorozat keretén belül a Kodály Filharmónia Debrecen és a Kodály Kórus, kiegészülve a Talamba Ütőegyüttessel és a Vörösmarty Gyermekkarral. A nem mindennapi helyszín a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér műemlék 1-es Termináljának utascsarnoka volt, amely nem csak a XVIII. kerület impozáns és ikonikus épülete, de reményeink szerint Budapest egyik új, különleges koncerthelyszíne is egyben. Ennek sikerén felbuzdulva igyekeztek a következő évad zenei progjamjait is összeállítani ‒ tudtuk meg a polgármestertől.

Több mint százezer főt számlál a városrész lakossága, ugyanakkor állandó kulturális játszótér nincs a kerület területén ‒ fogalmazott a polgármester. Messze a belvárostól a város vezetésének muszáj volt megtalálnia a lehetséges színházi előadások, koncertek, komolyzenei előadások megfelelő színhelyét, erre nyújt kiváló lehetőséget a terminál ‒ fogalmazott Ughy Attila, hozzátéve, a Budapest Vonósok kamarazenekarral összefogva egy meghatározó kulturális brand életre hívása a fő célkitűzés a XVIII. kerületben. A programok elsősorban a kerületi lakosok elérése és összefogása szempontjából jelentőségteljesek, de alkalmasak a többi szegmens képviselőjének a megszólítására is.

A polgármester kifejtette, ezeken a koncerteken a zenetörténet igazi ritkaságnak számító különlegességei, vagy a komolyzenei kultúra meghatározó művei egyedi feldolgozásban kerüljenek bemutatásra törekszenek elsősorban.

Kiemelt projektjük a húsvéti időszakra ‒ a remények szerint a nagyhétre ‒ tervezett nagyszabású oratóriumelőadás, az elképzelés szerint ugyanis Johann Sebastian Bach Máté-passiója csendülhet majd föl a koncertteremmé avanzsált terminál falai között, mely 300 kerületi lakos számára ingyenesen lesz megtekinthető.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül is terveznek egy nagyszabású szimfonikus koncertet az előzetes tervek értelmében, mondta el Ughy Attila, hozzátéve, egy-egy esemény megszervezése összetett munkafolyamat, amelyből az önkormányzat igen sok kollégája kiveszi a részét, a kerület forrásait pedig jelentősen megterheli egy-egy ilyen esemény, így a szponzorok és támogatók felkutatásának a feladata is rájuk

Ha egy jó hagyomány elindult, azt mindenképpen folytatni kell

‒ hangsúlyozta a városrész vezetője, felhívva a figyelmet, ezek az alkalmak a kerület diákjai számára is nagy lehetőséget jelentenek, élmény és tapasztalat szempontjából is.

A zenei élet népszerűségét fellendítendő, egy különleges filmmel is kedveskedik az önkormányzat karácsony alkalmából a kerület lakóinak, melynek felvételére december 13-án került sor az idén negyven éves Budapesti Vonósok kamarazenekar és a Vörösmarty leánykar közreműködésével.

Téma: Rendhagyó koncerttel készül a kerület karácsonyra
Vendég: Ughy Attila polgármester
A műsort vezeti: Horogszegi Erika
Most adásban
Téma: Társadalmi felelősségvállalás - Az emberi élet védelme – Lehel Zoltán innovációs főmérnök, szóvivő, Duna Aszfalt Út - és Mélyépítő Kft.
Ezt követő adásaink