Belföld
OPSZ: az elmúlt hat év a polgárőrség aranykora volt
MTI Kép: OPSZ
2018. március 24.

A 2012 és 2017 közötti időszak a polgárőrség aranykora volt ‒ jelentette ki az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke a szervezet szombati budapesti küldöttgyűlésén. Túrós András közölte: ebben az időszakban az új polgárőrtörvény megszületése, a költségvetési támogatás jelentős bővülése, a járműpark megújítása, az új igazolványok, az egységes formaruha és az új képzési rendszerek bevezetése nyomán megújult a polgárőrség.

Több mint egymilliárd forintra emelkedett a költségvetési támogatás, továbbá 570 új járőrautót, több mint ezer kerékpárt, és mintegy 100 új robogót állíthattak szolgálatba a polgárőrök

‒ tette hozzá.

Elmondta: az OPSZ, a több mint 63 ezer polgárőr tevékenységének és a kormányzat támogatásának köszönhetően sikeresen zárta a 2017-es évet. A szervezet valamennyi programja a közbiztonság javulását eredményezte, ezért a partner önkormányzatok több mint 90 százaléka elégedett volt a munkával ‒ mondta Túrós András.

A polgárőrök közterületi jelenlétükkel meghatározó szerepet töltenek be a bűnmegelőzés területén, mindennek nyomán pedig a kormány, illetve a rendőrség stratégiai partnerként tekint az OPSZ-re ‒ tette hozzá.

Közlése szerint

2017-ben a polgárőrök 9,2 millió szolgálati órát teljesítettek országszerte, és fontos szerepet töltöttek be a déli határ mentén az illegális migráció elhárításában is.

Megalakult a szervezet határvédelmi tagozata, és a polgárőrök, mintegy 400 illegális migránst fogtak el és több mint 500 elfogását segítették ‒ mondta.

Az év legfontosabb feladati között Túrós András a közterületi jelenlét fokozását, illetve az idős magányos emberek és a fiatalok védelmét említette.

Pintér Sándor belügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy

a polgárőrség kiemelt szerepet tölt be az ország társadalmi békéjének és az állampolgárok nyugalmának biztosításában.
Ennek is köszönhető, hogy Magyarország mára a világ 15. legbiztonságosabb országává vált

‒ mondta. Kiemelte, hogy 2010-hez képest a többszörösére emelkedett a polgárőrség költségvetési támogatása, amelyet munkájukkal háláltak meg a polgárőrök. Jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy hét év alatt a felére csökkenjen a bűncselekmények száma Magyarországon.

Nem véletlen, hogy a külföldiek csodálkoznak azon, hogy magányos nők éjszaka is biztonságban sétálhatnak a nagyvárosok utcáin, illetve rend van a falvakban is ‒ mondta Pintér Sándor.

A belügyminiszter a közterületi jelenlét bővítésére kérte a polgárőröket, illetve bejelentette, hogy

a költségvetési támogatáson túl az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legkevesebb 50 használt szolgálati autót ad át az OPSZ részére.

Kapcsolódó cikkek
Pintér: Magyarország a világ 15. legbiztonságosabb állama

570 új szolgálati autót adtak át a Készenléti Rendőrség központi objektumában.

Most adásban
Téma: Első alkalommal rendezték meg a Határtalanul! – Több mint turizmus elnevezésű konferenciát – Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója és Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség Turizmusstratégiai vezérigazgató-helyettese
Ezt követő adásaink