Külföld
Egy év szükségállapot hirdettek Genova környékén
Euronews Kép: Aganzia ANSA
2018. augusztus 17.

Egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett az olasz kormányfő Liguria régióban, a genovai viadukt leomlását követően. Giuseppe Conte azt is bejelentette, a kormány ötmillió eurót különít el a térség számára. Csütörtök reggelig a tragédiának 39 halálos áldozatát azonosították. Már nagyon kicsi az esély arra, hogy túlélőket találjanak a romok alatt ‒ tájékoztatott az Euronews.

Az emberek haragja egyértelműen a hidat üzemeltető cég, az Autostrade ellen irányul, amely nyilatkozatot adott ki, mondván, minden műszaki kötelezettségüknek eleget tettek. A többség szerint azonban a vezetőknek le kell mondaniuk, a kormánynak pedig fel kell mondania a koncessziót a vállalattal.

„A viadukt ellenőrzését egy magáncég végezte, amelyhez milliárdok folytak be az útdíjból kifolyólag, amely az egyik legmagasabbnak számít Európában. Nyilvánvalóan nem végezték el ami a feladatuk lett volna, nem arra költötték a pénzt, amire kellett volna. Tehát az engedélyek visszavonása, a legmagasabb bírság és a felelősök személyének kiderítése a legkevesebb, amit tehetünk most‒ mondta Matteo Salvini belügyminiszter.

A viadukt kedden omlott le, az éppen rajta haladó autók a 45 méteres mélységbe zuhantak. A halottak többsége olasz állampolgár, de franciák, chileiek, albánok és románok is vannak köztük.

Következő adásunk
Téma: A Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program ösztöndíjasok oktatási hetének megnyitója – Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára
Ezt követő adásaink