Kultúra
Kezdődik a Savaria Karnevál 
MTI Kép: www.karnevalsavaria.hu
2018. augusztus 22.

A ma esti nyitó ceremóniával kezdődik Szombathelyen a XIX. Savaria Történelmi Karnevál, amelynek három napja alatt több mint 400 programba kapcsolódhatnak be a résztvevők.

A nyitóceremóniát követően a Fórum színpadon a Savaria Szimfonikus Zenekar ad koncertet, a Ferences-kertben pedig ismét lesz tüzes játék. Több mint ezren vonulnak fel pénteken és szombaton este idén is római légiós katonai hagyományőrzők felvezetésével különböző történelmi korokat idéző jelmezekben, dobosok, zenészek, gólyalábasok és tűznyelő, tűzfújó mutatványosok kíséretében.

Hangsúlyosan szerepel a jelmezes felvonuláson a Mátyás király-emlékévhez is kapcsolódva a reneszánsz kor bemutatása.

Ismét kinyit az Öreg Város Vására, a Borok utcája, a Sörtér, a Művészetek utcája, a Történelmi Témaparkban a különböző katonai hagyományőrző csoportok bemutatóit láthatja a közönség és látványos fizikai kísérleteket is bemutatnak.

A karneválszínház Alain René Le Sage Szerelmi üzletek című komédiáját mutatja be Valló Péter rendezésében, a Weöres Sándor Színház művészeinek közreműködésével.

A négyszáz program között számos könnyűzenei koncert közül válogathatnak a karneválozók.

Most adásban
Téma: "Ferencváros Sportjáért" díj; Ferencváros Schmidt Egon-díj; – Bácskai János polgármester, Jeffrey D. Kimball kereskedelmi igazgató, Loacker Hulladékhasznosító Kft, Roczanov Dezső csatár, FTC-Telekom Férfi Jégkorongcsapat
Ezt követő adásaink