Belföld
Újbudán egyre könnyebb egészségesen élni
OPh Kép: ujbuda.hu
2018. szeptember 19.

Az újbudai városvezetés kiemelt céljának tekinti a kerületben lakók egészségmegőrzésének segítését. Ennek jegyében számos programot szerveznek, és ezt szolgálják a nyár folyamán végrehajtott iskolai tornaterem és tanmedence fejlesztések is ‒ mondta el a Rádió Orienten a főváros XI. kerületének polgármestere. Hoffmann Tamás hozzátette: már tervezik a kerület nyolcadik rekortán futópályának kialakítását is, melynek majd Őrmező adhat otthont.

Ahogy Budapest egésze, úgy a XI. kerület is nagy változásokon megy keresztül napjainkban. A legnagyobb átalakulás az újbudai Duna-parton zajlik, ahol az egykori ipari területek helyét lakó- és irodaépületek veszik át. Egyre többen költöznek ugyanis Újbudára, bár az 1980-as évek 180 ezres lakosságszámától még messze vannak ‒ közölte Hoffmann Tamás, hozzátéve: a városrész infrastrukturális háttere nagyobb problémák nélkül képes ellátni a növekvő igényeket. A folyamatok kezelése érdekében tavaly elkészítettek egy intézményfejlesztési tervet, amely a meglévő kapacitások feltárása mellett számol a fellépő új igényekkel is.

A befektetői szándékok figyelembevételével megvizsgáltuk, hogy mire lehet számítani a kerület egyes részein.

A beruházókkal településfejlesztési megállapodásokat kötünk, ezáltal bevonjuk őket az intézményfejlesztésekbe. Erre törvényi lehetőségünk van, és mi élünk is ezzel a jogunkkal " ‒ fogalmazott a kerületi politikus.

Elvárásunk, hogy a befektetők járuljanak hozzá a nevelési-oktatási, és egészségügyi intézmények fejlesztéséhez is.

Ezen a területen egyébként az idei nyár folyamán több nagy beruházás is történt ‒ ismertette a polgármester: a legjelentősebb, hogy 800 millió forintos beruházással megújul és október végétől száz férőhellyel bővül a Gazdagréti Szivárvány Óvoda. A korábbi korszerűtlen épületet felújították és kibővítették, emellett az óvoda kertje is megszépült.

ujbuda.hu

"Nagy eredménynek tartom, hogy az építőiparban tapasztalható munkaerőhiány mellett a kivitelezők tartani tudják és végleges befejezés dátumát" ‒rögzítette a Rádió Orient vendége.

A területen tapasztalható növekvő gyermeklétszám miatt vált szükségessé az új védőnői körzetek kialakítása is, kulturált elhelyezésükre pedig

új védőnői központot építenek ki Gazdagréten.

Valószínűleg év végére elkészül a beruházás, és jövő év elején birtokba vehetik az érintettek az új központot. Korszerűsítették az albertfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermét és a kiszolgálóhelyiségeit is több mint 300 millió forintból, és hamarosan befejeződik a Farkasréti Általános Iskola tanmedencéjének felújítása. Eközben folyamatosan újulnak meg a játszóterek is kerület szerte, de a már megszépült terek karbantartása is fontos feladat ‒ tette hozzá.

Okostanterem átadó Újbudán / ujbuda.hu

Összességében az iskolai férőhelyek a kerületben elegendőek, bár a felkapottabb iskolákba túljelentkezés van. Ezért folyamatosan szükség van a fejlesztésekre, felújításokra. Már a kerület hét iskolájában működik okostanterem, és még idén további öt oktatási intézményben alakítunk ki ilyeneket. A városrész vezetője kiemelte: bár az iskolák fenntartója már nem az önkormányzat,

továbbra is feladatuknak tartják a pedagógusok képzését.

Ezt a feladatot látja el az Újbudai Pedagógiai Iroda, mely a szakmai képzések mellett sok iskolai versenyt is szervez.

Fontos, időkímélő és gazdaságos fejlesztésként értékelte a polgármester az e-menza rendszerét,

amit az óvodák után a kerületi iskolákba is be kívánnak vezetni. Ez nemcsak az étkezési befizetéseket teszi könnyebbé a szülők számára, de például az ingyenesen étkező gyermekek esetében a szülök számára a lemondásokat is egyszerűvé teszi. Az így megtakarított pénzeket pedig fejlesztésekre tudják fordítani.

ujbuda.hu

Hoffmann Tamás hangsúlyozta: szeretnék, ha a kerületben élők egyre egészségesebben élnének. Az egészséges életmód kialakításában a prevencióra helyezik a hangsúlyt.

Elő kívánjuk segíteni, hogy a gyermekek minél kisebb korban kezdjenek mozogni, sportolni.

És ez nemcsak az élsportot jelenti ‒ noha erre több lehetőség is nyílik a kerületben ‒, hanem a szabadidősport is. "Célunk, hogy minél több ember életének váljon részévé a mozgás." Ezért a kerületben a számos szabadtéri sporteszköz, fitneszpark mellett egyre több futókör is várja a sportolni vágyókat, ahol bármely napszakban biztonságban, jó körülmények között tehetnek az egészségükért az ott lakók. A polgármester elmondta:

a következő futókőrt Őrmezőn fogják kialakítani.

Az idei év fontos eredményeként említette Hoffmann Tamás, hogy a Sport 11 néven ismert sportközpont az önkormányzathoz került, amely egy átgondolt fejlesztés és felújítás után újabb kiváló helyszínt teremt majd céljaik eléréséhez.

Téma: Fejlődés, Kiszámíthatóság, Biztonság
Vendég: Hoffmann Tamás polgármester
A műsort vezeti: Adorján András
01:05 A kerület előtt álló legfontosabb feladatok
04:40 Óvodafejlesztések a kerületben
07:46 Bővült a Védőnői szolgálat
09:53 Elegendő az iskolai férőhelyek száma épületfejlesztések
12:40 Okostantermek az iskolákban
20:57 Növekszik a parkoló autók száma
23:00 Közlekedésfejlesztés a kerületben
25:44 Az újbudai ősz programsorozat
26:58 A kerület sportélete
Kapcsolódó cikkek
Sportos családi programok várták az újbudaiakat

Az Újbuda szervezésében és a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) támogatásával közös családi programokra hívták az érdeklődőket vasárnap.

Mexikói utcafesztivál Újbudán

Az ElevenŐsz Mexikó ingyenes utcafesztivál szeptember 14-16-án lesz a Bartók Boulevard galériában, éttermeiben, kávézóiban.

Rangos nemzetközi tornán indul Újbuda utánpótlás focicsapata

Két korcsoportban (2004- és 2006-os születésűek), összesen 30 gyerekkel méretteti meg magát az Újbuda FC hamarosan.

Következő adásunk
Kőbányai Híradó
Ezt követő adásaink