Kultúra
Már kétszázezren látták Frida Kahlo kiállítását
Magyar Nemzeti Galéria Kép: Frida Kahlo-kiállítás
2018. október 28.

Már több mint 200.000 látogató volt kíváncsi a Magyar Nemzeti Galéria Frida Kahlo kiállítására. A jövő héten vasárnap záró kiállítás az utolsó hétvégén, szombaton és vasárnap is hosszabbított nyitvatartással, este tíz óráig várja majd a látogatókat. A mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo remekműveire épülő, az életmű egészét átfogó tárlat az év legsikeresebb kiállítása Magyarországon.

A 20. század talán legmeghatározóbb női művészének, a mára ikonná vált Frida Kahlónak a műveiből rendezett tárlat régi adósságot törleszt, hiszen a közönség már régóta várta a csak sok évvel halála után világhírűvé vált, ám azóta is töretlen népszerűségnek örvendő mexikói művész magyarországi bemutatkozását.

A festőnő születésének 111. évfordulóján megnyílt kiállításon 35 alkotás – 26 festmény és 9 rajz – látható. A tárlaton a művész védjegyévé vált önarcképei mellett szerepelnek olyan jelentős művek is, mint az egyik legelső vászonfestménye, valamint életrajzi ihletésű képek, portrék és szimbolikus tartalommal telített alkotások is.

Most adásban
Téma: A foglalkoztatás helyzete a 2018. évi munkaügyi ellenőrzések alapján – dr. Bakos József főosztályvezető, Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály, Pénzügyminisztérium
Ezt követő adásaink