Kultúra
A városnegyed, amely maga is egyetlen emlékezethely
OPH Kép: OPH
2018. december 15.

Immár második kiadásban jelenik meg az Ami látható és ami láthatatlan – Erzsébetváros zsidó öröksége című nagysikerű kiadvány. A könyvbemutatót csütörtökön tartották az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban.

Az ÓVÁS! Közhasznú Egyesület gondozásában és az önkormányzati Erőművház kiadásában megjelent reprezentatív kötet először 2013-ban látott napvilágot, s hamarosan hiánycikk lett. Az érdeklődők azóta is folyamatosan keresték és várták, öt évvel később pedig most újra kézbe vehető, immár átdolgozott formában. A városrész és mai élete olyan intenzív változásokat él át, olyan izgalmasan alakul, hogy az elmúlt évek történéseinek és azok hatásának szükségszerűen kellett megjelenniük az újabb kiadásban, amely immár bolti forgalomban is elérhető lesz – hangzott el a csütörtöki bemutatón.

OPH

Tulajdonképpen az egész városnegyed egyetlen emlékezethely – fogalmazott a kötet méltatásakor Szívós Erika tanszékvezető egyetemi docens - utalva a könyv egyik fejezet címére és Pierre Nora történész kifejezésére -, hiszen a városrész és szinte minden háza kitüntetett pont, amihez kötődni lehet, és amik az emlékezet helyei. A tanulmányok kiemelkedő színvonala nem megy az olvasmányosság rovására, hívta fel a figyelmet Szívós Erika, akik a kötetet meghatározó vizualitást, a művészi fotók igényességét is hangsúlyozta.

„A képek ráirányítják a figyelmet azokra a sokszor rejtett vagy rejtve maradó értékekre, amelyekről a könyv szólni akar.”

Azért is fontosak az ilyen könyvek, mert egy városrész vezetőinek is pontosan ismerniük kell kerületük múltját, hiszen csak a múlt ismeretében láthatják azt az ívet, ami a jelenbe és jövőbe vezet –emelte ki Vattamány Zsolt polgármester, hozzátéve, hogy döntéseiket is befolyásolják ezek az ismeretek.

OPH

Mint mondta, Erzsébetvárosnak megvan a maga identitása, és olyan rejtett tartalékai, ismeretlen szegmensei vannak, amelyek kibontásra várnak. Ezért is határozott a városrészhét-nyolc évvel ezelőtt az ilyen kötetek támogatásáról, kiadásáról, hiszen egy önkormányzatnak az is feladata, hogy egy szellemiséget, kultúrát kibontson, megjelenítsen és teret adjon neki akár mecénásként, akár például olyan intézmény létrehozásával, mint a mostani könyvbemutató helyszínéül szolgáló Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár.Ezzel a könyvvel a láthatatlant is sikerült megnyitni – mondta a polgármester, aki úgy folytatta, hogy minden kiadványukra nagyon büszke, ebben a kötetben azonban különlegesen érezhető, hogy az alkotócsapat a szívét-lelkét tette bele.

OPH

A polgármester felidézte azt is, hogy immár több kiadványuk is a második kiadásnál tart.

„A zsidó negyed régi épületei, pillanatnyi állapotuktól függetlenül, nem romok: történelmi emlékek

Pest nagyváros kialakulásának korából, amely épület-emlékeket, hogy a város ne veszítse el arculatát, látható és láthatatlan múltjának egy fontos és szerves darabját, régi (...) szépségükben, érdekes változatosságukban kell életben tartani - írja Komoróczy Géza Városkép, héber betűkkel című bevezetőjében. A tanulmányok szerzői még: Szegő Dóra (Erzsébetváros csendes és hangos zsinagógái), Götz Eszter (Bóherek az Erzsébetvárosban), Perczel Anna (Az egyleti élet – egykori „civil kezdeményezések), Toronyi Zsuzsanna (Önreprezentáció – a Dohány utcai zsinagóga környezete), Perczel Anna (Kik éltek, kik építettek itt?), Szegő Dóra (Jellegzetes foglalkozások – üzemek, műhelyek, iparosok), Konrád Miklós (Brettlik, zengerájok, orfeumok –szórakozás és identitás a zsidó negyedben az első világháború előtt), Götz Eszter (Moziváros a körút mentén), Gyárfás katalin (Az emlékezés helyei), Ladányi János (pusztulás és újjászületés a régi pesti zsidó negyedben).

OPH

A kötetben található fotókat Fejér Martin, Jávor István és Lábass Endre készítette, a kiadványt Török Gyöngyvér szerkesztette és Bányai Viktória lektorálta, a tervezőgrafikus Romvári János volt.

A könyvbemutató helyszíne az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár volt. Az önkormányzat 2013-ban döntött egy zsidó helytörténeti múzeum létrehozásáról, helyéül a Csányi utca 5. szám alatt található műemléképületet jelölte ki. Az egyedi védelem mellett az épület helyi területi védelmet is élvez.

Most adásban
Téma: "Mielőtt végképp elmegyek..." - rendhagyó zenei összeállítás halottak napjára
Ezt követő adásaink