Közigazgatás
Támogatást kaptak a Komárom-Esztergom megyei önkéntes tűzoltó egyesületek
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal/OPH Kép: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
2018. december 18.

Huszonhétmillió forint értékben vehettek át a megyében működő önkéntes tűzoltó egyesületek technikai eszközöket, amelyhez a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága és a Magyar Tűzoltó Szövetség közösen meghirdetett pályázata nyújtott támogatást - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal.

A szakfelszereléseket, a szertárfelújításokat vagy a működtetést segítő eszközök 35 egyesület között osztották szét.

Kelkó Balázs, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese örömét fejezte ki, hogy az előző évekhez képest megduplázódtak az önkéntes tűzoltó szerveződések a megyében. Szerencsére a pályázatoknak köszönhetően egyre jobban felszereltek az egyesületek, így szakszerű segítséget tudnak nyújtani a településeken.

A hivatásos tűzoltók mellett fontos szerepet játszanak az önkéntesek, akik gyorsan ott tudnak lenni a katasztrófa helyszínén – mondta a szervezetek képviselőit Kancz Csaba kormánymegbízott. Kiemelte: jó helyre kerültek a technikai eszközök, amelyeket reméli minél ritkábban, de annál hatékonyabban tudnak alkalmazni a tűzoltók.

Most adásban
Téma: Az Információ Szabadság Napja; Környezeti adatokkal kapcsolatos bejelentések – Vendég: Ambrusné Tóth Éva
Ezt követő adásaink