Kultúra
Jubilál a Fasori Zenés Esték a Fasori Református Templomban
OPH Kép: Pixabay
2019. február 2.

Legfőbb szívügyének az egyházzenét gazdagítózenei improvizációt tartja Pálúr János orgonaművész. A Fasori Református Templom orgonistája a Rádió Orienten emlékezett arra, hogy 15 évvel ezelőtt indította útjára a Fasori Zenés Esték programsorozatot Erzsébetvárosban.

A Párizs városának nagydíjával is elismert orgonaművész elmondta, hogy pályájának egyik fontos állomása volt a párizsi Conservatoire-ban eltöltött két év Olivier Latry mellett, aki lehetőséget biztosított számára a világ legszebb hangszerén, a Notre Dame orgonáján való gyakorlásra.

A művész elmondta, 21 éve a Fasori Református Templom orgonistája, amelynek csodálatos Angster orgonáját irányítása mellett három évvel ezelőtt újították fel mintegy 150 millió forintból. A százöt éves templomnak kulturális küldetése is van, Pálúr János

igehirdetés utáni zenei improvizációi integráló hatással vannak a hívekre és a koncertlátogatókra.

Így lett egyházzenei helyszín a templomból, ahol a koncertek reflektáló zenei hangulatának előidézése nagy kihívás az orgonaművész számára, benne van egy egész élet tapasztalata – mutatott rá a fasori templom különlegességére Pálúr János.

2004 óta minden hónap első vasárnapján 17 órakor tartják a Fasori Zenés Estéket, amelynek programját egy évre előre megtervezik és ezek között kiemelt alkalmak is vannak: fiatal orgonisták bemutatkozása, adventi hangverseny, kamara koncertek. A gyülekezetben sok tehetséges muzsikus is van, akik szintén bekapcsolódnak a templom zenei életébe - számolt be a közösség összetartó erejéről Pálúr János orgonaművész, Párizs városának Nagydíjasa (Grand Prix de Paris).

A programok ingyen látogathatók, de adományokkal segíteni lehet a zenés alkalmakat fenntartó Fasori Orgona Alapítványt.

A művész megemlítette, hogy Erzsébetváros Önkormányzata elkötelezetten a templom zenei programjai, törekvései mellett áll, támogatásukkal rendezték meg immár a második Fasori Nemzetközi Orgonafesztivált, amelynek rangját mutatja, hogy a párizsi Notre Dame orgonistája és több más kiváló orgonaművész lépett fel.



Kapcsolódó cikkek
A városnegyed, amely maga is egyetlen emlékezethely

Második kiadásban jelenik meg az Ami látható és ami láthatatlan – Erzsébetváros zsidó öröksége című nagysikerű kiadvány.

Felavatták Erzsébetváros névadójának első köztéri szobrát a VII. kerületben

R. Törley Mária szobrászművész Sissit ábrázoló bronzszobra a Madách tér és a Károly körút találkozásánál található.

Egyre népszerűbb a 7. kerületben az Erzsébetváros Kártya

A kerületben közel egy évtizede fut a program, és egyre népszerűbb mind a lakók, mind a partnercégek körében.

-