Kultúra
50 éves a Dohnányi Ernő Zeneiskola
OPH Kép: OPH
2019. február 2.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre rendkívül zeneszerető városrész, a komolyzenei koncertek mindig teltházakkal mennek - mondta el Rádió Orienten Galgóczy Zoltán, a főváros XVIII. kerületének alpolgármestere. Kiemelte: a kerületben példás a művészeti iskolák együttműködése, a Dohnányi Zeneiskola mellett kórusok, táncot oktató műhelyek és ének-zenei általános iskola színesíti a kulturális és művészeti életet.

Galgóczy Zoltán úgy fogalmazott: sokat jelent a kerületnek a Dohnányi Zeneiskola, büszkék a nagyszámú növendékre és az őket tanító kiváló pedagógusokra. Elismeréssel említette meg az elődök munkáját, akiknek szintén nagy szerepe van abban, hogy az intézmény országos hírűvé vált.

Draskóczy Zoltán a zeneiskola megbízott intézményvezetője bemutatta az alapfokú művészetoktatási intézmény felépítését, elmondta, hogy az intézmény 1969-ben 300-400 tanulóval, 4-5 tanszakkal kezdte meg a működését.

Mára 15 telephelyen, 76 tanár közel 1000 hallgatót oktat.

A tanulók főként a XVIII. kerület vonzáskörzetéből és az agglomerációból kerülnek ki, de akad, aki a belvárosból jár az iskolába.

Az alpolgármester aláhúzta, a kerületben a kultúra, a közoktatás a figyelem fókuszában van, fontos ügy. Külön kiemelte, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre rendkívül zeneszerető városrész, a komolyzenei koncertek teltházakkal mennek. A Dohnányi Zeneiskola legutóbbi hagyományos újévi koncertjét 1500-an hallgatták meg a Pestszentimrei Sportkastélyban. Szót ejtett arról is, hogy a kerületben példás a művészeti iskolák együttműködése, a Dohnányi Zeneiskola mellett amatőr kórusok, táncot oktató műhelyek és ének-zenei általános iskola színesíti a kerület kulturális és művészeti életét.

A megbízott intézményvezető a Rádió Orient érdeklődésére kitért arra, hogy az iskola a 20. születésnapján vette fel Dohnányi Ernő világhírű zeneszerző és zongoraművész nevét. Rámutatott arra is, hogy a magyar zenei oktatás és tehetséggondozás jelenleg is a világ élvonalába tartozik. Draskóczy Zoltán ismertette a jubileumi tanév programjait, amelyet immár a 18. alkalommal megtartott újévi koncerttel kezdtek meg.

Az év végéig 11 hangverseny kerül megrendezésre,

többek között két alkalommal fellépnek náluk a világhírű Budapesti Vonósok is, valamint Külső-Pesti Zenei Napok lesznek három kerület részvételével. Az intézményvezető beszámolt arról is, hogy az iskola fennállásának 50 évéről a Városházán két héten keresztül bemutatnak egy interaktív kiállítást fotókkal, filmfelvételekkel, majd ugyanez az anyag a Tomory Lajos Múzeumban a jubileumi év végéig látható lesz.

Téma: 50 éves a Dohnányi Zeneiskola
Vendég: Galgóczy Zoltán alpolgármester és Draskóczy Zoltán m. intézményvezető
A műsort vezeti: Adorján András
04:11 A zeneiskola megalakulása, felépítése, elhelyezkedése
07:28 Felújítások, névválasztás
17:33 Újévi koncertek helyszíne, lebonyolítása
24:20 A jubileumi év programja
33:50 50 év története kiállításon
35:34 Sikerek, újítások (filmzene koncertek)
Kapcsolódó cikkek
Milliókat költhetnek kültéri játékokra a XVIII. kerületi óvodák

Lurkó-liget Óvoda átadó ünnepség és 45. születésnapi megemlékezés

Ughy Attila: idén is folytatódnak a fejlesztések a XVIII. kerületben

A kerületben folyamatos az oktatási és az egészségügyi intézmények fejlesztése, az út- és a járdafelújítások.

Másodjára tartanak Szüreti Fesztivált a XVIII. kerületben

Október 13-án és 14-én kutyás programokkal, szüreti vetélkedőkkel és koncertekkel várják a családokat.

Következő adásunk
Kőbányai Híradó
Ezt követő adásaink