Gazdaság
Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén
OPH Kép: METU
2019. február 21.

Új vezérigazgatót neveztek ki Tóth Ágnes személyében. A közel tíz éve az egyetem kötelékében dolgozó, frissen megválasztott vezető célja, hogy tovább növelje az egyetem elismertségét a közép-kelet-európai régióban. Az intézmény hosszú távú stratégiájának része a nemzetközi hallgatók számának intenzív bővítése, amely az elmúlt évben már meghaladta a 800 főt.

Több mint másfél évtizedes, a felsőoktatáshoz kapcsolódó irányítási, menedzseri tapasztalatokkal rendelkező vezető került Magyarország legnagyobb magánegyetemének élére. Tóth Ágnes február elején Johan Strömsätertől vette át a Budapesti Metropolitan Egyetem vezetését.

Mint írják, az új vezérigazgató jól ismeri az intézmény működését, hiszen korábban ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettesként, marketing vezetőként, illetve stratégiai tanácsadóként is támogatta az egyetem fejlődését. Több mint kilenc éve vesz részt a Budapesti Metropolitan Egyetem életét meghatározó folyamatok és döntések előkészítésében és végrehajtásában. Személyéhez köthető több olyan intézkedés bevezetése, amely 30 százalékkal növelte meg a hallgatói elégedettség szintjét. Doktori tanulmányait a Nyugat-Magyarországi Egyetemen végezte. Diplomáit a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) közgazdaságtanból, valamint a Debreceni Egyetemen (DE) matematika és informatika mesterszakon szerezte. Tóth Ágnes továbbra is vezető nemzetközi oktatási intézményként kívánja pozícionálni az egyetemet a régióban. A METU az elmúlt időszakban látványosan megnövelte a külföldi hallgatók számát, így mára több mint 800 külföldi diák jár az egyetemre. A frissen kinevezett vezérigazgató irányításával a szervezet − a folyamatos növekedés mellett − a továbbfejlesztett oktatási stratégia megvalósítására fókuszál a jövőben, amellyel a gyorsan változó munkaerő-piaci elvárásokra kívánnak reagálni. Ebben kulcsszerepet játszik a MyBrand néven indított, Magyarországon egyedülálló képzési rendszer, amelynek célja, hogy a hallgatók portfólióba rendezhessék a megszerzett kompetenciáikat. A képzés során összeállított egyéni portfólió reális képet ad a hallgatók által elsajátított készségekről, amely tapasztalat markánsan megkülönbözteti majd az itt végzett fiatalokat a munkaerőpiacon.

A közlemény szerint az egyetem első számú vezetője kiemelt területként tekint az oktatás minőségére és a tanulóknak nyújtott szolgáltatásokra, amelyek a hallgatói elégedettség legmeghatározóbb tényezői is, így folyamatos fejlesztést kívánnak.

Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem új vezérigazgatója 2019 februárjától tölti be hivatalát.

Következő adásunk
Téma: A GDPR 2019. évi értékelése és az ez évi kiemelt feladatai – Péterfalvi Attila elnök
Ezt követő adásaink