Gazdaság
Harminc éve nem volt ekkora vadkár Somogyban
infostart.hu Kép: pixabay.com
2019. február 22.

Vaddisznók túrták fel egy somogyi cég búzatábláját, a terület 30 százaléka károsodhatott. Somogyban 2017-ben 405 millió forint vadkár keletkezett.

Az igali mezőgazdasági vállalat vezetője azt nyilatkozta: 1990 óta dolgozik munkahelyén, de ekkora káruk még nem keletkezett a búzánál.

A cégnek 2018-ban csaknem 800 ezer forint kártérítést fizetett két vadásztársaság, az előző évben 600 ezer forintot.

A probléma ismert a kutasi Kossuth Vadásztársaság elnöke előtt is - írja a Sonline. Mintegy 13 millió forint vadkár keletkezett 2018-ban a térségben, elsősorban a kukoricát és a napraforgót károsították a vadak - írja a lap. Somogyban a 2017-es vadgazdálkodási évben 405 millió forint mezőgazdasági vadkár volt, s 6,3 millió forint erdőgazdasági kár keletkezett. A megyei kormányhivatal közölte: a mezőgazdasági kár a korábbi évekhez képest csökkent, az erdőgazdasági kis mértékben emelkedett. A 2018-as adatok még nem ismertek.

A mezőgazdaságban a legnagyobb kárt a vaddisznó és a gímszarvas állomány okozza, főleg a kukorica és a napraforgó kultúrákban. Az erdőgazdaságban a gím- és dámszarvas valamint az őz okoz rágás, hántás formájában veszteséget, a vaddisznók kártétele a makkvetések kitúrásában jelentkezik.

A vadkár elleni védekezésben, megelőzésében a tulajdonosnak, földhasználónak is részt kell vennie. Fontos a veszélyeztetett földterületek őrzése valamint a kárelhárító vadászatok szervezése.

A vadászatra jogosult köteles a vad által okozott kárt a károsultnak megtéríteni. Ha a szakértő által megállapított kár összegében sem sikerül egyezséget kötni, úgy a bíróságnál polgári peres úton lehet kezdeményezni a vadkár megtérítését.

Most adásban
Téma: Társadalmi felelősségvállalás - Az emberi élet védelme – Lehel Zoltán innovációs főmérnök, szóvivő, Duna Aszfalt Út - és Mélyépítő Kft.
Ezt követő adásaink