Közigazgatás
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Csurgón
Somogy Megyei Kormányhivatal/OPH Kép: Somogy Megyei Kormányhivatal
2019. február 26.

Csurgó Város Önkormányzata és a Csokonai Közösségi Ház szervezésében tartottak megemlékezést a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.

Az ünnepségen emléktáblát avattak, majd Szabó Sándor alpolgármester és Maronics Gábor járási hivatalvezető elhelyezte a megemlékezés virágait.

Ezt követően beszédet mondott a járási hivatalvezető, aki hangsúlyozta, hogy ápolni kell az áldozatok emlékét, meg kell adni az utólagos tiszteletet, amely elől sem emberségből sem becsületből nem lehet kitérni.

A rendezvény zárásaként a Kárpátaljai tragédia című dokumentumfilmet vetítették le.

Most adásban
Téma: Helyzetkép a megújuló köznevelési rendszerről - a Köznevelésért Felelős Államtitkárság szakmai szimpóziuma II. rész – Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, EMMI; Hajnal Gabriella elnök, Klebelsberg Központ; Dr. Gloviczki Zoltán elnök, Oktatási Hivatal
Ezt követő adásaink