
A nemzeti ünnephez kapcsolódva adták át szerdán Erzsébetváros díjait. A 7. kerület díszpolgára lett Presser Gábor előadóművész-zeneszerző, Pro Urbe Erzsébetváros díjat kapott Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója, Gayer Ferenc, a Budapest Ragtime Band vezetője és Sándor Anna, a Spinoza Színház igazgatója. Erzsébetváros díszpolgára posztumusz címet kapott Honthy Hanna színművész, Pro Urbe Erzsébetváros posztumusz díjat adományoztak Dobay Dezsőnek, a kerületi RS9 Színház alapítójának. Idén először adták át Pro Artis Erzsébetváros címeket, melyet Pogány Judit színművész, a Közép-Európa Táncszínház és Németh Zsuzsanna, a Budapesti Vándor Kórus művészeti vezetője vehetett át.
Mint az ünnepi testületi ülésen elhangzott: az 1948-ban Erzsébetvárosban született Presser Gábor a magyar könnyűzene kiemelkedő és meghatározó alakja. Művein, dalain generációk nőttek fel. Ikonikus alakja példakép a felnövekvő generáció számára, a díszpolgári cím adományozásával példátlan életpályája előtt kívánnak tisztelegni.
A kerület posztumusz díszpolgári címet adományozott az 1893-ban, az erzsébetvárosi Nefelejcs utca egy földszinti udvari lakásban született Honthy Hanna Kossuth-díjas színművésznek, operettprimadonnának. Az elismeréssel életpályája előtt tiszteleg a városrész.
A helyi közösség és Erzsébetváros kulturális életében végzett művészeti munkája elismeréseként Pro Urbe Erzsébetváros díjat kapott Szirtes Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező, színigazgató, a kerületi Madách Színház igazgatója, aki, mint egy helyen fogalmazott, nem tud nem erzsébetvárosi színházként gondolni a Madách-ra, amely második otthona Sándor Anna, aki 2003-ban alapította a Spinoza Színházat, amely immár 16 éves, rendkívül színes és sikeres múltra tekint vissza. Olyan színdarabokkal, operákkal, koncertekkel és előadásokkal örvendeztette meg a közönséget, amelyre joggal lehet büszke nem csak maga a színház, de a számára otthont adó kerület is Gayer Ferenc zenész, az erzsébetvárosi székhelyű Budapest Ragtime Band vezetője, aki 1986 óta tagja, 1990 óta vezetője az együttesnek, amely vezetése alatt jelentős sikereket ért el. A Budapest Ragtime Band az elmúlt években bejárta Európát, hazánkat többször képviselte a tengerentúlon, az Amerikai Egyesült Államokban és Mexikóban is sikert aratott. A bőgős másik jól ismert zenekara a Gayer Jazz Quartet. A zenekar a klasszikus jazz hagyományát egyéni, friss hangzásvilággal ötvözi.

Pro Urbe Erzsébetváros posztumusz díjat adományoztak Dobay Dezsőnek, rendező, színházigazgató, dramaturg, műfordító, a kerületi RS9 Színház alapítójának. Szakmai javaslata és kitartó szervezése nyomán indult el 2014-ben Erzsébetvárosban a „Minden gyerek jusson el színházba” elnevezésű program.
A 2018-ban alapított Pro Artis Erzsébetváros díjban részesült a Közép-Európa Táncszínház, amely világszínvonalú művészeti teljesítményt nyújtó, független kortárs táncegyüttesként sokat tett Erzsébetváros művészeti értékeinek gyarapításáért, hazai és külhoni megismertetéséért, továbbá a kerület művészeti sokszínűségének fejlesztéséért Németh Zsuzsanna, aki 1996 óta dolgozik a 7. kerületben székhellyel és próbahellyel rendelkező Budapesti Vándor Kórussal, melynek 2000 óta vezető karnagya. A kórussal együttesen nemzetközi kórusfesztivált és versenyt, kórustalálkozót szervezett, kóruszenei kiadványok megjelentetésénél segédkezett Pogány Judit színművész, aki kiemelkedő színészi pályáját tudhat megáénak. Pályafutásának az Örkény Színházhoz, így Erzsébetvároshoz köthető 14 évében olyan emblematikus szerepformálások köthetők hozzá, melyek mind egy nagy művész hosszú pályájának szakmai tapasztalatot és életismeretet összegző kiemelkedő állomásai.
Március 13-án további elismeréseket adtak át. Erzsébetváros Sportjáért díjat kapott Liska László labdarúgó edző, Takács Tamásné, az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa és Sedric Watchou parasportoló.
Erzsébetváros Mestere díjat vehetett át Berényi Zsuzsanna Ágnes, az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár tulajdonosa, Csesznák Gyula lakatos kisiparos, Kesztyűs Ferenc festőművész.
Erzsébetváros Szent Flórián díjjal ismerték el Csoma Boglárka címzetes tűzoltó alezredest.
Erzsébetváros Közbiztonságáért díjat kapott Aszódi Gyöngyi és Feldicsko Erik, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársai, valamint Füzesi Katalin polgárőr.