Közigazgatás
Csíkszeredára látogatott Menczer Tamás 
MTI Kép: MTI/KKM/Burger Zsolt
2019. április 12.

A magyar kormány mindig partner kíván lenni a külhoni magyarok szerzett jogainak a megőrzésében, bővítésében – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön, kétnapos csíkszeredai látogatása kezdetén a magyar közmédiának adott nyilatkozatában.

Az államtitkár elmondta: több oka és célja van a látogatásának. Egyfelől adományokat hozott az árva gyermekekkel foglalkozó csíkszeredai Csibész Alapítványnak. Ezek átadása után székelyföldi polgármesterekkel találkozik, hogy meghallgassa javaslataikat. Pénteken állampolgársági eskütételen vesz részt Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán, találkozik a június elsejei csíksomlyói pápalátogatás helyi szervezőivel, előadást tart a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen és meglátogatja a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát.

Menczer Tamás elmondta: néhány hete Pécsett, a Kodály-központban tartottak jótékonysági koncertet a Csibész Alapítvány megsegítésére, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium is támogatott. Az ott gyűjtött adományokat hozta el a Gergely István (Tiszti) által vezetett árvaházakba. Reményét fejezte ki, hogy a gyermekek élete egy kicsit szebb, könnyebb lesz a felajánlott adományoknak köszönhetően. Az államtitkár a magyar kormány egyik legfontosabb feladatának tartotta a külhoni magyarok segítését, a mellettük való kiállást. „Nagyon fontosnak gondoljuk, hogy a külhoni magyarok meg tudják őrizni az identitásukat, a magyarságukat, a szokásaikat, az anyanyelvüket, az anyanyelvi oktatásukat. Politikusilag úgy szokták mondani, hogy a szerzett jogaik megmaradjanak, és lehetőség szerint bővüljenek. Ebben mindig partner a magyar kormány” – fogalmazott Menczer Tamás.

Most adásban
Téma: A helyi önkormányzatok nemzetközi környezete – Zöld-Nagy Viktória kutató
Ezt követő adásaink