Belföld
Idén már emeletes szerelvényeken vonatozhatunk
OPH Kép: MÁV
2019. május 12.

Még idén munkába állnak a KISS névre hallgató emeletes szerelvények - közölte a vállalat, amely ott lesz az Állami Vállalatok Állásbörzéjén. A mintegy 14.000 munkatársat foglalkoztató cég nemcsak mozdonyvezető, jegyvizsgáló, karbantartó és kocsivizsgáló munkakörökbe keres jelentkezőket, hanem specifikusabb végzettséget vagy szaktudást igénylő feladatkörök betöltésére is.

A MÁV-START a MÁV Zrt. személyszállítással foglalkozó leányvállalata, amely 2007. július 1-jétől működik önálló társaságként. A vállalat kezdetben elsősorban a vasúti személyszállítási tevékenységi köréhez kapcsolódó feladatokat látta el, jegyvizsgáló, kocsivizsgáló és pénztáros munkatársakat foglalkoztatott. 2013-ban elindult a vállalatcsoport átalakítása, amely során a MÁV-START Zrt.-be integrálódott a vasúti vontatási feladatokat ellátó MÁV-TRAKCIÓ Zrt., valamint a vasúti járművek javítását és karbantartását végző MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Így 2014 januárjától a MÁV-START Zrt. a vasúti személyszállításhoz elengedhetetlenül szükséges vasúti tevékenységeket tömöríti magában vagyis minden olyan tevékenységet el tud látni, amely közvetlenül az utazóközönség kiszolgálásához és a személyszállítási szolgáltatás magasabb színvonalú biztosításához szükséges - közölte a Társaság.

A vállalat hosszútávú stratégiájának egyik fontos eleme, a járműpark fejlesztése. Mint írják, ennek több forrása van: a meglévő járművek rekonstrukciója, korszerűsítése (mint például a CAF kocsik felújítása), saját gyártású járművek gyártása az IC+ program keretében, valamint folyamatosan érkeznek a FLIRT motorvonatok. Emellett idén munkába állnak majd azok

a KISS névre hallgató emeletes szerelvények,

amelyek modern utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, WIFI -vel, mobilok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek. A tervek szerint 2022-ig a vasút szinte valamennyi területét érinteni fogják a korszerűsítések, beleértve ebbe még a vasúti pályák és állomások megújulását is.

Impozáns jövőkép

A MÁV-START Zrt. jövőképe és stratégiájának fókusza jelenleg egy minőségi, biztonságos és környezettudatos mobilitási szolgáltatást nyújtó, versenyképes vállalattá váláson van, ahol az ügyfélközpontúság és amellett a technológiai újdonságok fejlesztése az elsődleges célok.

Már bármely okostelefonnal vásárolható vonatjegy pár kattintással
MÁV ZRT.


Amit a vállalat nyújtani tud a munkavállalónak

A MÁV-csoport, és ezen belül a MÁV-START alapvetően a vasutas szakmát képviseli Magyarországon. Az összes, közel 14.000 foglalkoztatottból több, mint 4000 főt foglalkoztat szellemi területen és közel 10.000 főt fizikai területen. A munkavállalók attól függetlenül, hogy fizikai vagy szellemi területre érkeznek, számos juttatásban részesülnek (ilyen például a vállalat-specifikus utazási kedvezmény), támogatják az átképzést és a rotációt is, hogy motiválni tudják a vállalathoz lojális munkavállalókat is, ne csak az újonnan érkezőket.

Mi a „mindenki számít” elvét valljuk, hiszen nagyon fontos szakmai területeknek kell ellátni a napi szintű feladatokat, amihez komoly tudás és szakmaiság szükséges"

Közölték továbbá, hogy folyamatosan nyomon követik a munkavállalók motiválásában és megtartásában szerepet játszó legfontosabb tényezőket és ennek megfelelően igyekeznek rugalmasan alakítani a foglalkoztatási rendszereket.

MÁV

Vonzó karrierutat kínálnak

Egyre fontosabb szerepet tölt be a MÁV-START-nál is a fiatal, pályakezdő potenciál felfedezése és képzése, valamint integrálása a szervezet életébe. Éppen ezért pályakezdő programot is működtetnek és igyekeznek egyre inkább a felnövekvő generációra alapozni. A generációs különbségek, mint bármelyik vállalatnál, itt is komoly kihívást jelentenek, de sok energiát fektetnek abba, hogy tapasztalt kollégáik minden területen támogassák fiataljaikat.

A Pályakezdő Diplomás Program keretében egy éven keresztül szenior mentorok segítenek a beilleszkedésben és a napi szintű munkavégzésben a frissen bekerülő junioroknak. Elkerülhetetlennek tartják a különböző tapasztalatok közös értését és beépítését is a napi szintű gyakorlatba és a munkavállalók motiválásába.

Változatos munkakörök

Jellemzően mozdonyvezető, jegyvizsgáló, járműszerelő / karbantartó, kocsivizsgáló munkakörökbe keresnek jelentkezőket, de széles a paletta, hiszen előfordulnak specifikusabb végzettséget vagy szaktudást, tapasztalatot igénylő lehetőségek is. Az elvárások is ennek megfelelően alakulnak a kiválasztás során, hiszen a középfokú végzettséget elváró pozícióktól egészen a diplomát és nyelvismeretet elváró pozíciókig tudunk lehetőséget biztosítani.

Azt írják, hogy az ideális jelölt általánosságban mindenképpen legyen elhivatott szakmája iránt, szeressen tanulni, fejlődni. A nyitottság is elvárt vállalati érték, hiszen ezek a kompetenciák szolgálják a haladást és az agilis fejlődést. A jelöltektől a legtöbb pozíció esetében elvárás, hogy jó kommunikációs képességgel rendelkezzenek, hiszen a legtöbb területen az ügyfélközpontú gondolkodás elengedhetetlen. Mivel a legtöbb munkavállaló csapatban végzi a napi szintű munkáját, számunkra fontos a csapatmunka, egy jelölt legyen együttműködő, csapatjátékos. Ugyanakkor az eredményorientált attitűd és a tulajdonosi szemlélet is kiemelt szerepet kap általában az elvárások között egy kiválasztás kapcsán.

Vasutasnak lenni életérzés, közösségformáló és a múlt tapasztalataiból építkező, jövőbe mutató értékrenden alapszik.

mozdonyvezető
MÁV Zrt.

Főleg az utóbbi években kiemelt szerepe van a tradíciók ápolása mellett az innovációnak és a technológiai újdonságoknak, újításoknak, ami minden generáció számára egyaránt vonzó és motiváló tud lenni.


A MÁV-csoportba tartozó társaságok alapvető értékei: a biztonság, a megbízhatóság, a jövő tudatos alakítása, a teljesítmény- és szolgáltatásfejlesztés, valamint az ügyfélorientált hozzáállás. Ezek az értékek a közfeladat maradéktalan ellátása érdekében a MÁV-csoportba tartozó társaságok valamennyi munkatársa tevékenységét meghatározzák és mindenki számára viszonyítási pontként szolgálnak. Alapvető érték és előny továbbá, hogy nagyvállalat lévén a MÁV- START is transzparens, de folyamatos fejlesztés alatt álló belső rendszereket működtet, ami kiszámítható és tervezhető.

Május 15-én a karriernapon is várják a jelentkezők

A hatalmas mosolyunkon és az elhivatottságunkon kívül megszólaltatjuk majd azokat a mozdonyvezető, jegyvizsgáló és mérnök pozícióban dolgozó kollégáinkat, akik mesélnek majd munkájukról, érdekes történeteikről, de legfőképpen arról, miért is jó a MÁV-nál dolgozni.

Ezen kívül a MÁV-csoport játékokkal és egyéb érdekességekkel várja a kilátogatókat, sok nyitott lehetőséggel találkozhatnak a standunknál a kedves érdeklődők.

Jelentkezés, a rendezvény Facebook eventje: https://www.facebook.com/events/332363844131946/

Kapcsolódó cikkek
Vonzó alternatívává válna a HÉV

A MÁV-HÉV Zrt. célja, hogy a közösségi közlekedés az egyéni közlekedés vonzó alternatívája legyen.

Világszínvonalú eszközökhöz keres katonákat a Honvédség

Lézerpuska lövészettel és vadászgép-szimulátorral is várja a látogatókat a Magyar Honvédség az Állami Vállalatok Állásbörzéjén.

Teljes szakmai életpályát ígér az MVM

Próbatesztekkel és próbainterjúval is várja az érdeklődőket az MVM Csopot május 15-én, az Állami Vállalatok Állásbörzéjén. 

GYSEV: egy mesébe illő karrierpálya lehetősége

Több mint 30 állami vállalat mutatkozik be a GYSEV mellett május 15-én az Állami Vállalatok Állásbörzéjén.

Jön az Állami Vállalatok Állásbörzéje

Május 15-én 31 vállalat, rendvédelmi és honvédelmi szervezet több mint 2200 betölthető állást kínál a munkavállalóknak.

Most adásban
Téma: A Herman Ottó Intézet munkájának bemutatása – Béres András ügyvezető, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Ezt követő adásaink