Gazdaság
Kovács Árpád: teljesíthetőek lesznek a költségvetés céljai
OPH Kép: OPH
2019. május 15.

Teljesíthetők lesznek azok az államháztartási paraméterek, amelyeket a kormányzat 2019-re kitűzött - állapította meg a Költségvetési Tanács elnöke. Kovács Árpád az OrientPress Hírügynökség Think tank konferenciáján elmondta, hogy saját erőből 3 százalékos gazdasági növekedésre képes a hazai gazdaság.

Az államháztartási hiány nagy valószínűséggel 2 százalék alatt lesz, a gazdasági növekedés pedig valahol 4 százalék körül alakul majd 2019-ben - jelentette ki a Költségvetési tanács elnöke, aki hozzátette: az első hónapok eredményszámai kifejezetten jók, az adóbevételek többlettel érkeztek, az építőipar pedig szárnyal.

A kormányzati politika konzervatívan gondolkodik a kiadások vonatkozásában, tehát nincsenek olyan „túlfutások”, amelyek megbontanák az egyensúlyt - vázolta a szakember. Az ország sérülékenysége csökkent,

ma saját erőből, külső támogatások nélkül is képesek vagyunk 3 százalék körüli gazdasági növekedésre.

Ehhez a történelmi hátszél, az európai uniós támogatások 1 százalékot még hozzátesznek - állapította meg az elnök..

Ez a 4 százalék körüli növekedés azt is magával hozta, hogy a fogyasztás az egyénnél és az államnál is megugrik egy kicsit.

Jómagam a tartalékolást központibb kérdésnek tartom,

de erre majd a 2020-as költségvetés ad választ, amely nyár elejére minden valószínűség szerint elfogadásra kerül.

Az elnök leszögezte: Magyarország a világgazdaság része. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy a magyar gazdasági teljesítmény jelentős része külpiacokon hasznosul.

Tehát érdekünk fűződik ahhoz, hogy a világban rendben menjenek a dolgok.

Kovács Árpád a világgazdaságot illetően elmondta, hogy a kínai gazdasági növekedés lassulása tény, a mértéke kérdéses. Az Egyesült Államokban is van valamilyen fokú lassulás és Európa is lassul. Néhány dél-európai ország egyenesen gazdasági problémákkal küzd, a különböző strukturális és megszorító intézkedések ellenére semmivel nem csökkent az államadósságuk. Alátámasztásképpen Görögország és Olaszország példáját említette. Ugyanakkor hozzátette: Magyarországnak ma jelentékeny belső sérülékenysége nincs.

Az összes vita ellenére elmondható, hogy társadalmi béke van,

sok kérdésben közmegegyezés született, még ha sokszor békétlenkedünk is egyes ügyek miatt.

Kijelenthető, ha egy országban társadalmi és gazdasági stabilitás van, akkor politikai stabilitás is van, tehát a stabilitás meghatározó érdek és érték. Magyarországon 2012-13 óta pénzügyi stabilitás van, ennek nyomán kialakult annak a gazdasági fordulatnak a lehetősége, amelyben intenzifikálni lehet, és szükséges is teljesítményünket - összegezte a Költségvetési tanács elnöke.

Téma: Az új kormányzati igazgatási rendszer
Tájékoztat: Kovács Árpád elnök, Költségvetési Tanács
Szerkesztő-riporter: Adorján András
Most adásban
Téma: A kormányzati igazgatásról szóló törvény a gyakorlatban – Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
Ezt követő adásaink