Belföld
Most kipróbálhatja, milyen egy hatalmast buszt vezetni
OPH Kép: volanbusz.hu
2019. május 14.

Amennyiben a Volán-társaságok integrációja létrejön, a VOLÁNBUSZ Zrt. jelenlegi munkavállalói létszáma és járműállománya több, mint ötszörösére növekedhet - közölte a közlekedési vállalat, amely kint lesz az Állami Vállalatok Állásbörzéjén is, ahol a látogatók képességvizsgáló műszerrel tesztelhetik, hogy képesek lennének-e autóbuszt vezetni?

A magyarországi első, országos hálózattal rendelkező, közúti közösségi közlekedési feladatokat ellátó cég 1927-ben alapult. A közúti közhasznú autóközlekedés teljeskörű kialakítása a II. világháború után kezdődött meg, autóbuszközlekedési és teherfuvarozási tevékenységek ellátása céljából. 2015 óta a hosszú évtizedekig jellemzően megyei szinten működő társaságok hat Közlekedési Központba egyesítve végzik Magyarország közúti közlekedési közszolgáltatási tevékenységét a VOLÁNBUSZ Zrt.-vel együtt.

A vállalat nagy hangsúlyt helyez a szolgáltatás minőségére, így a járműmodernizációs program keretében folyamatosan újítják járműparkjukat, mely nagyban hozzájárul az autóbuszvezetők munkakörülményének javításához is – fogalmaztak, hozzátéve, hogy stratégiai céljuk a VOLÁNBUSZ Zrt.-t felkészíteni a piacnyitásra. Mint írják, a szolgáltatások minőségének javításával és a járműmodernizáció által szeretnék felvenni a versenyt az egyre népszerűbb telekocsizással.

A Társaság közlése szerint idén nagy kihívás elé néznek: az egységes közszolgáltatás elérése érdekében a 2015. január 1-én létrejött

7 regionális központ egybeolvasztási feltételeinek megvizsgálását kérte a tulajdonos, Magyar Állam a VOLÁNBUSZ Zrt-től.

Amennyiben ez az integráció létrejöhet, úgy egy országos lefedettségű, országos tevékenységet végző nagyvállalat jön létre. Az integráció következtében a jelenlegi munkavállalói létszám több, mint ötszörösére, járműállomány várhatóan hasonló mértékben növekedhet - közölték.

Igyekeznek minden generációt és élethelyzetben levőt megszólítani

Változatos juttatásokkal csábítják a munkavállalókat. Képzési rendszerük modernizálásával a munkavállalók személyes- és szakmai fejlődését támogatják. Kiemelték: vállalati értékeik erősítésével, vonzó munkáltatói márka építésével állami vállalatként a munkavállalóik részére hosszú távon stabil, megbízható és anyagi biztonságot nyújtó munkahelyet kínálnak.

A legolcsóbb és leghatásosabb toborzási eszköz a jó közérzet

Kulcsfontosságúnak nevezték a munkavállaló megtartását, beilleszkedésük segítését és elköteleződésük erősítését. Fontosnak tartják, hogy a már meglévő munkavállalóik folyamatosan azt érezzék, jó itt lenni!

Ez a legolcsóbb és leghatásosabb toborzási eszközünk is: a belső vállalati értékekre alapozva lehet erős munkáltatói márkát építeni, amit a munkaerőpiacon közvetíthetünk.”

A munkavállalóknak érezniük kell, hogy partnerként kezelik őket, nemcsak egyoldalú információ áramlásról van szó, hanem valódi párbeszédről, amelyben fontosak az ő igényeik, elvárásaik is. Csak így tudnak munkaadóként folyamatosan fejlődni, alkalmazkodni a változó világhoz - állapították meg.

Van karrierlehetőség

Autóbuszvezetői körben a fiatal korosztály számára vonzó karrierlehetőség a társaság által biztosított D kategóriás képzés mellett a nemzetközi járatokon végzett munka. A szakmában presztízse van annak, aki több éves tapasztalat után felülhet külföldi úticélú járataikra – emelték ki..

Céljaik között szerepel a 40-50 éves középkorosztályt célozva azon munkavállalók Magyarországra történő visszavonzása, visszahívása, akik családjuknak biztos megélhetést nyújtó, ugyanakkor szeretteikhez közeli munkát kívánnak végezni.

Várják a nemzetközi kamionozásból, szállítmányozási tevékenységből hazatérő, a munka-magánélet egyensúlyát kiemelten fontos szempontként szem előtt tartó álláskeresőket.

Az esetlegesen szükséges D kategóriás képzést biztosítják!

Támogatni kívánják azon munkavállalókat, akik már a nyugdíjas éveikre gondolnak: nemcsak önkéntes nyugdíjpénztári befizetésünk teszi vonzóvá az álláslehetőséget, hanem a vállalati stabilitás, a bérek időben is pontos átutalása, és az, hogy hosszú távon számítanak akár nyugdíjkorhatárt betöltött munkatársaikra is.

Mint írják, a műszaki területeiken dinamikus karrierív végigjárására nyílik lehetősége munkavállalóiknak. Már akár a gyakorlati szakmai képzés alatt, valamint betanított munkásként megismerkednek a munkafolyamatokkal, majd a képzettség megszerzésével, szakmunkásként fejlődhetnek tovább. A szakmai tapasztalatot kiemelt szakmunkás munkakörbe történő előrelépési lehetőséggel értékelik. A következő karrier lépcsőhöz már vezetői készségek elsajátítása is szükséges lehet: csoportvezetőik 10-12 ember szakmai munkájáért vállalnak felelősséget járműfenntartó üzemeinkben.

A többéves karrierút bejárásával munkatársaik olyan szintű szaktudást szereznek, melyet szakmai oktatóként az új nemzedék betanításával kamatoztathatnak tovább, hozzájárulva ezzel egyrészt az oktatáspolitikai stratégia megvalósításához, valamint belső képzéseiken saját munkavállalóik további előremeneteléhez és szakmai fejlődéséhez.

Hosszútávú céljuk a szakértelem megtartása, valamint a tudásátadás kereteinek biztosítása: melyet egy oktatási centrum felépítésével kívánnak megvalósítani.

Kép: illusztráció
pixabay.com

Fizikai és szellemi munkakörökbe is várják a munkavállalókat

A Volánbusz Zrt. jelenleg nagyságrendileg 3.000 főt foglalkoztat, míg országos szinten a Közlekedési Központokkal több mint 18.000 munkavállalójuk van. A társaságaik alaptevékenységéből eredően a két legnagyobb munkavállalói állományunk az autóbuszvezetők és a járműfenntartást végző szakmunkások, így első sorban

autóbusz-vezetőket keresnek, országos szinten közel 400 főt.

Ezen kívül járműfenntartó tevékenységük ellátásához, valamint pályaudvaraik fenntartásához elengedhetetlen a műszaki szakmai végzettségű munkavállalók alkalmazása, például autószerelő, autóvillamossági szerelő, fényező, karosszérialakatos, mely munkakörökbe 90 főt várnak. A Társaság megfelelő és hatékony működéséhez szükséges szellemi foglalkoztatottak (pl. forgalmi munkatársak, informatikusok, mérnökök) is a célkeresztjükben vannak:

szellemi munkakörökbe közel 30 üres álláshelyet kínálnak szerte az országban.

Várnak mindenkit, akinek az állami vállalat által nyújtott értékek munkakeresésük során első helyen vannak: biztos, bejelentett munkahely, folyamatosan fejlődő munkakörülmények, kiegészítő juttatások, továbbképzési lehetőségek. Ha a munkavállaló elégedett juttatásaikkal és a biztosított munkakörülményekkel (nemcsak a tárgyi feltételeket, hanem a jó munkatársi, megfelelő vezető-beosztott kapcsolatokat is értve alatta), az jó alap lehet a lelkes, lojális munkavégzéshez, a hivatástudat kialakulásához és erősödéséhez.

Biztos munkahely, széleskörű cafetéria csomag, folyamatos továbbképzések

Állami vállalatként, tekintettel közszolgálati feladatukra 100%-ban bejelentett, biztos munkahelyet ajánlanak az álláskeresőknek. Széleskörű cafetéria csomaggal, a családtagok részére is igénybe vehető ingyenes utazási lehetőséggel, üdülési és egyéb szociális támogatásokkal a munkavállalók megbecsülését szeretnék erősíteni. A folyamatos belső továbbképzésekkel, valamint C-ről D kategóriára, és GKI kártya megszerzésére irányuló tanfolyamainkkal támogatják a munkatársak szakmai fejlődését. Lehetőséget biztosítanak gyakorlati helyek betöltésére, segítve így a tapasztalatszerzést, a szakmai végzettség megszerzését, valamint a munkaerőpiacon történő gyors elhelyezkedést.

busz kormány
pixabay.com

Átélhetik a buszvezetés élményét május 15-én, a karriernapon

A jelenleg előkészítés alatt álló Volán integráció jegyében, a Volánbusz Zrt. és a hat közlekedési központ együttműködve, közös megjelenéssel készül az állásbörzére, ahol az érdeklődők számára kreatív, interaktív és látványos módon fogják bemutatni kollégáik a Társaságok nyitott pozícióit.

Lehetőséget biztosítanak állásaikra történő jelentkezésre, önéletrajz leadására. Ezen kívül többféle aktivitással várják a jelentkezőket:

szimulátoraikon az érdeklődők átélhetik az autóbuszvezetés élményét,

legújabb, Credo autóbuszukon a parkolóban játékos kérdéssorral készülnek,

képességvizsgáló műszer kipróbálásán keresztül az érdeklődők tesztelhetik azon készségeiket, melyek az autóbuszvezetéshez elengedhetetlenek.

Emellett apró ajándékokkal is kedveskednek az érdeklődőknek.

„Gyerekkorom óta a VOLÁNBUSZ-nál, a Budapest – Szarvas vonalon szerettem volna dolgozni és 28 éve valóra is vált az álmom. Jól esik, hogy megbecsülik szaktudásomat a vállalatnál, ráadásul folyamatos képzésekkel biztosítják fejlődésemet, melyek a munkám során bekövetkező szituációk kezelését segítik.”
Jelentkezés, a rendezvény Facebook eventje: https://www.facebook.com/events/332363844131946/
Kapcsolódó cikkek
Idén már emeletes szerelvényeken vonatozhatunk

A MÁV-START Zrt. hosszútávú stratégiájának egyik fontos eleme a járműpark fejlesztése.

Világszínvonalú eszközökhöz keres katonákat a Honvédség

Lézerpuska lövészettel és vadászgép-szimulátorral is várja a látogatókat a Magyar Honvédség az Állami Vállalatok Állásbörzéjén.

Jön az Állami Vállalatok Állásbörzéje

Május 15-én 31 vállalat, rendvédelmi és honvédelmi szervezet több mint 2200 betölthető állást kínál a munkavállalóknak.

Most adásban
Téma: Szolgálatba áll 79 újonnan kiképzett tűzoltó – Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettes, Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, szóvivő, valamint Hegedűs Zoltán tűzoltó őrmester
Ezt követő adásaink