Kultúra
Somogyba ért a Boldogasszony-kiállítás 
Somogy Megyei Kormányhivatal Kép: Somogy Megyei Kormányhivatal
2019. május 15.

Megnyílt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NKI) Boldogasszony kiállítása a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériájában. Az NKI Kárpát-haza Galériájának tárlatát Lőrincz Sándor galériavezető nyitotta meg. A kiállításon 55 kortárs magyar művész sorában egy somogyi, Nemes István, somogyfajszi lakos is megtalálható, aki három éve utazik a Kárpát-medencében, ahol a Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély után idén visszatért az anyaországba.

A kiállítást bemutatták már Krakkóban, Czestochowában, októberben pedig Rómába érkezik. A tárlatot minden városban neves kiállító helyek, egyházi intézmények fogadták, fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a fogadó egyházmegye főpásztora, elöljárója, Kaposváron Varga László megyéspüspök.

A kormányhivatalban, 2019. május 14-én a tartott ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Vetési Bernadett, főigazgató, aki hangsúlyozta, hogy a Boldogasszony-kiállítás jóval több egy fontos művészeti és kulturális eseménynél, jelentősége spirituális, hiszen a Szűzanya kapcsolata a magyarsággal szellemi természetű, és semmi máshoz nem hasonlítható. Ahogy a Boldogasszony-kultusznak, úgy a tárlatnak is megtartó ereje van közösségeink, a magyarság számára. A kormányhivatal galériája már sok kiállításnak adott otthont, mégis, ez, a szakrális esemény az, amely valláshoz, a kereszténységünkhöz a legközelebb áll. A főigazgató hangsúlyozta az anyák fontos szerepét, a családok fenntartását, amelynek működéséhez elengedhetetlen a Szűzanya közbenjárása.

Forrás: Somogy Megyei Kormányhivatal

A jelen lévőket köszöntötte még Dér Tamás, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, aki a Boldogasszony Anyánk (Régi magyar Himnusz) egy részéből idézett.

Szász Jenő, az NKI elnöke, a tárlat védnöke, köszöntőjében hangsúlyozta a hit megélését, a kortárs művészet tiszteletét.

Varga László, megyéspüspök, a tárlat védnöke azt kívánta minden látogatónak, hogy legyen Mária a patrónusa és kiemelte, hogy a hitet szolgálja e kiállítás.

Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója a kiállítás igazi küldetését emelte ki, vagyis azt, hogy az elszakadt nemzettársak hazatérjenek.

Jelen volt Mártai Márta, az Országgyűlés háznagya is.

A Boldogasszony-kiállítás 2019. május 28-ig lesz látogatható a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériájában.

Most adásban
Van e a közigazgatásnak rezsi óra díja? – Rendhagyó szakmai disputa dr. Gyergyák Ferenccel, dr. Józsa Fábiánnal és Szmetana Györggyel, a kérdés szakértőivel
Ezt követő adásaink