Belföld
A magyar és georgiai kapcsolatok bővítéséről tárgyaltak
AM Kép: Pelsőczy Csaba
2019. május 17.

A magyar és georgiai agrártárgyú együttműködésről, valamint az akvakultúra területét érintő szakmai kooperáció kialakításáról tárgyalt Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, illetve Khatia Tsilosani georgiai miniszterhelyettes május 17-én, Budapesten.

A FAO Budapesti Informális Regionális Konzultációjának keretében tartott egyeztetésen az agrártárca helyettes államtitkára kiemelte: Magyarország átfogó együttműködésre törekszik Georgiával, mely többek között az állattenyésztés, a szőlészet, a halászat és az akvakultúra területét érinti.

Belánszky-Demkó Zsolt és Khatia Tsilosani a tárgyalás során abban állapodtak meg, hogy Magyarország minden segítséget megad a georgiai félnek abban, hogy bevezesse a hazánkban már sikeresen működő földrajzi árujelzők rendszerét. Mindemellett megegyezés született arról is, hogy szakértői együttműködés keretében Magyarország az akvakultúra állategészségügyi, továbbá a hatósági engedélyezési eljárásaiban szerzett tapasztalataival segíti a georgiai felet.

Most adásban
Téma: A Herman Ottó Intézet munkájának bemutatása – Béres András ügyvezető, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Ezt követő adásaink