Kultúra
Emléktáblát kapott Szigeti László operaénekes Erzsébetvárosban
OPH Kép: OPH
2019. május 23.

Emléktáblát helyeztek el Szigeti László (1923-2012) operaénekes egykori erzsébetvárosi otthona házának falán szerdán. A Magyar Állami Operaház egykori magánénekese előtt tisztelgő emléktáblát a Roma Polgári Tömörülés (RPT) kezdeményezésére a család, tisztelői és Erzsébetvárosi önkormányzat állíttatta a Damjanich utca 23. szám alatti ház falán.

Az ünnepi eseményen Bajkai István országgyűlési képviselő, a VII. kerület korábbi alpolgármestere Kodály Zoltán zeneszerző-zenepedagógust idézte: az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termőtalaja.

A képviselő kiemelte, hogy operaénekesként Szigeti László élete és munkássága különösen nagy inspiráció lehetett, és az ma is minden feltörekvő művész számára. Hozzátette: legyünk büszkék kivételes tenor énekhangjára, vigyázzunk zenei örökségére, emlékére, amely a most felavatott táblának köszönhetően immár örökre megmarad.

A pályatársak nevében Leblanc Győző operaénekes emlékezett egykori kollégájára, akinek a világ egyik legszebb színű hangja volt”. A művésztárs kiemelte azt is, hogy Szigeti László szívből énekelt, „nem a rációt hallani énekléséből, hanem a kitárulkozást, ami nagyon sokat jelentett a közönségnek”. De nemcsak a színpadi sugárzását lehetett megtapasztalni – folytatta –, hanem az emberségét, a mindenkihez szívélyes, kedves embert is.

Az ünnepélyes eseményen a családtagok és a tisztelők mellett koszorút helyezett el Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere is.

Virág Endre, Szigeti László veje, az RPT tagja a Rádió Orientnek elmondta, hogy az emléktábla-állítási javaslatuk értő fülekre talált az önkormányzatnál, és mind Vattamány Zsolt polgármester, mind Bajkai Istvánt országgyűlési képviselő fölkarolta az ügyet.

Az életpályát Bajkai István mutatta be, aki méltatta Szigeti László munkásságát is.

Fotó: OPH

Szigeti László 1923-ban született Máriabesnyőn, családjának tizenegyedik gyermekeként jött a világra. Hétéves korában elveszítette édesapját, s ilyen helyzetben a cseperedő legkisebb fiú hamar felnőtté vált, kezdetekben különböző vállalatoknál végzett nehéz fizikai munkát. Egész életében meghatározó volt a természet szeretete, hiszen gyermekkorának jelentős részét szülőföldjén magasló erdők fái között töltötte el. Ahogy maga mondta, fiatalemberként, még énekhangjának első próbálgatására is a rengetegben került sor, odahaza akkor még nem ismerte volna kiereszteni fényesen csengő hangját. Sokszor mesélt arról is, hogy ha nem sikerült volna lehorgonyoznia az énekművészet mellett, az erdészetet választotta volna hivatásul. Nemhiába, hiszen a természet ereje leginkább a végtelenségében és abban rejlik, hogy magunkra tudunk figyelni, hogy motivál, hogy kötöttségek nélkül kiteljesedhetünk. A természet, az erdők megkapó szépsége és sokszínűsége mindig is inspirációul szolgált a művészet és a művészek számára.

Szigeti László – énektehetségét felfedezve – eltökélt szándéka lett, hogy minél több emberrel ossza meg a zenedrámák, dalok, az emberi hangra írott melódiák szépségét. Ahogy Kodály Zoltán is megfogalmazta, a zenei önképzésnek nem lehet más célja, mint keresni az utat a jobbnál jobb zene felé, és ezzel szolgálni az egész nemzet lelki emelkedését. Szigeti László önnön erejéből, a rá jellemző precizitással, elszántan és szívós szorgalommal kezdte képezni magát az éneklés terén, és 1953-tól a Magyar Rádió, majd 1957-től a Honvéd Művészegyüttes kórusában énekelt. Utóbbi társulatában játszotta első szerepét szólistaként, a Carmen Don Joséjaként mutatkozott be a budapesti közönség előtt a volt országos tiszti kaszinó színpadán. Ezután 1959-ben rövid ideig a kaposvári Csiky Gergely Színház, majd bő 2 évig a debreceni Csokonai Színház operatársulatának magánénekeseként működött.

A cívisvárosból érkezett vendégként mentette meg a Faust egyik 1961-es pesti előadását, amely után következő évtől szerződtette is a Magyar Állami Operaház társulatához az akkor igazgató, Nádasdy Kálmán, aki csakhamar öt másik fontos szerepet is Szigeti Lászlóra bízott. Pontos szerepkört nem alakítottak ki számára, hiszen rá jellemzően sokféle stílusban tudták kamatoztatni a tehetségét. Mozarttól Verdiig mindent el tudott énekelni, s nem alaptalanul szokták mondani, hogy aki Mozartot tud énekelni, halad a tökéletesség felé. Ekkoriban még fellépett Udvardy Tibor, Járay József és Pálos Imre, Simándy József, Ilosfalvy Róbert és Szőnyi Ferenc pedig a fénykorukban voltak. Réti József, Barta Alfonz és Kelen Tibor, néhány évvel később Korondy György és Karizs Béla képviselték ezt a színvonalat a színházban. Mellettük, helyettük kellett a színpadra állnia, ami nem kis kihívás volt, hiszen mindannyian jelentős egyéniségek, sőt óriások is voltak.

A magyar szerzők művei közül Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójának címszerepét énekelte, a Bánk bánban pedig Ottót, amely alakítására a közönség és a kritika is sokáig lelkesen emlékezett, mint ahogyan Simándy József is legkedvesebb Ottójának nevezte Szigeti Lászlót. Kodály Zoltán Székelyfonójának 1965-ös felújításakor a legény szerepét osztották rá. E művek világa, története a nemzeti hagyományok és a magyar történelem iránti szeretete miatt is különösen fontos lehetett számára.

Szigeti László igazi muzikális énekes volt, több kortárs darab főszerepét is rábízták. Ő volt a vőlegény Szokolay Sándor Vérnászában, majd fellépett a szerző Hamlet, illetve Sámson című művében is, valamint Az ember tragédiája Ránki György által komponált operaváltozatában. Sosztakovics Katyerina Izmajlovának pesti bemutatóján Szergejt játszotta, Alban Berg Wozzeckében pedig Andres szerepét.

A 60-as években született két lánya és a fia, akikkel gyermekkoruktól kezdve igyekezett megszerettetni a zenét, legelőször is kedves esti rituáléként azzal, hogy nem egyszer közös énekükkel ringatták álomba őket feleségével. Ezt követték az emlékezetes előadások, amelyekben édesapjuk a kor legnevesebb hazai operaénekeseivel vagy épp világszerte ismert külföldi vendégművészeivel szerepelt együtt.

1977-ben úgy döntött, hogy munkában és művészi teljesítményben gazdag, hivatalos szakmai elismerésben ugyanakkor méltatlanul igen szerény 15 évad és számos főszerep, külföldi vendégszereplések után visszavonul az énekléstől, és a magánélet csendesebb világát választja. 1962 és 1983 között több mint 21 évig élt a Damjanich utcai otthonában, ahonnan néhány évig még visszahívták az Erkel Színház és az Andrássy úti palota egy-egy előadására, hogy aztán végleg búcsút mondjon a színpadnak. 2012-ben bekövetkezett haláláig rendszeres vendége volt az Operaház ünnepségeinek.

Következő adásunk
Kőbányai Híradó
Ezt követő adásaink