Belföld
Könnyebb megszólítani a szépkorú nőket Ferencvárosban
OPH Kép: Reuters/Nacho Doce
2019. május 26.

Számos programmal és ingyenes képzésekkel is várják a hatvan év feletti lakosokat Ferencvárosban – hívta fel a figyelmet a IX. kerületi önkormányzat idősügyi referense. Ladányi Erika. a Rádió Orienten elmondta, hogy döntően hölgyek járnak a időseknek szóló programokra, ezért próbálják aktivizálni a férfiakat a IX. kerületben.

Nagyon sok idősügyi programot szervez a ferencvárosi önkormányzat, ezeknek nagy részét a tanfolyamok képezik. Közkedveltek a számítógép-kezelői, valamint a nyelvtanfolyamok, amelyeket az önkormányzat 2012 óta szervez az idősek számára - ismertette Ladányi Erika. Figyelembe veszik, hogy a jelentkezők a lakóhelyükhöz közel tudjanak részt venni, ezért három helyszínen is folyik az oktatás. Ehhez megfelelő géppark is szükséges, amelyet általában az iskolák biztosítanak. A kezdő és haladó, általános számítógép-kezelői tanfolyam mellett a mobileszköz-használattal is megismerkedhetnek a nyugdíjasok. A nyelvi tanfolyamok iránt is folyamatos az érdeklődés, az angol kezdő a legnépszerűbb

Ezek a képzések nagyon jól megmozgatják memóriát, jó kikapcsolódási és tanulási lehetősége.

Az újonnan induló nyelvi és számítógép-kezelői tanfolyamra a nyár folyamán teszik közzé az új felhívást, amelyre regisztrálniuk kell a jelentkezőknek. Minden egyes hatvan év feletti, ferencvárosi lakos számára ingyenesek a képzések – hívta fel a nyugdíjasok figyelmét Ladányi Erika.

Általában 1000–1500 fő között van azoknak a száma, akik rendszeresen és aktívan részt vesznek a programokon. Az idősügyi referens elmondta: a programokban mindig

nagy kihívás, hogy egy kicsit aktivizálják a férfiakat is,

ugyanis túlnyomórészt a hölgyek járnak a rendezvényekre. A férfiak érdekében egy új programsorozatot indítottak el, amelynek keretében Kopeczki Lajos beszélget a sportról egy általa meghívott vendéggel. Sikeres tűnik a kezdeményezés, 25-30 fő már aktívan látogatja ezt a rendezvényt. A gazdag programkínálat a www.ferencvaros.hu oldalon megtekinthető, illetve az Idősügyi programnaptár mindenki postaládájába megérkezett – mondta el zárásként Ladányi Erika.

Téma: Föld Napja; Idősügyi Programok; Aktuális felújítások és új játszóterek
Vendégek: Bácskai János polgármester, Teszár Hedvig környezetvédelmi munkatárs, Ladányi Erika idősügyi referens és Szili Adrián a Városüzemeltetési és Felújítási Iroda irodavezetője
A műsort vezeti: Adorján András
01:37 Bácskai János: játszóterek és intézményudvarok újulnak meg
03:54 Szili Adrián: a felújítások folyamata
25:26 Teszár Hedvig: kerületi programok a Föld napján
34:13 Ladányi Erika: nagy érdeklődés övezi az időseknek szóló programokat
Kapcsolódó cikkek
Idén is folytatódik a Vállalkozásbarát Ferencváros Program

A program stratégiai célja egy komplex, kerületi vállalkozásfejlesztést ösztönző program elindítása.

Vidnyánszky Attila kapta idén Ferencváros József Attila-díját 

A magyar költészet napján, április 11-én adták át a Gát utcai József Attila Emlékhelyen a „Ferencváros József Attila Díja” elismerést.

A Pál utcai fiúk nyomában

Mobilapplikáció készült Molnár Ferenc világszerte ismert regénye, a Pál utcai fiúk ferencvárosi és józsefvárosi helyszíneihez.

Most adásban
Téma: Állatbemutatók várták a gyerekeket az Ihász köz új játszó- és fitnesztere mellett – D. Kovács Róbert Antal polgármester
Ezt követő adásaink