Belföld
Még tart a június végi viharkárok felszámolása
MTI Kép: Pixabay
2019. július 17.

Még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása – hangzott el szerdán az M1-en. A műsorban Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. hálózatért felelős igazgatósági tagja elmondta, a vihar jelentős károkat okozott az ukrán–szlovák–magyar határ közelében lévő településeken.

A vihar nagyon rövid idő alatt 140 villanyoszlopot döntött ki ezen a környéken, lakott és lakatlan területeken egyaránt. Volt olyan település, ahol az összes villanyoszlop kidőlt.

Mivel a sérült villanyoszlopok felkutatása is időbe telt, ezért az első 24 óra alatt csak a fogyasztók 80 százalékát sikerült visszakapcsolni a rendszerbe, míg a maradék 20 százalékhoz újabb két nap kellett.

A károk felszámolására nyolc kamionnyi anyagot – oszlopokat, vezetékeket – kellett a helyszínre szállítani, és még Paksról, illetve Sárbogárdról is érkeztek szakemberek.

Mivel a térségben még mindig van körülbelül 150 olyan lakóház, amely megsérült a viharban, és a tulajdonos azóta sem tudta helyreállítani, ezért azokat továbbra sem kötötték vissza a hálózatba.

Most adásban
Téma: „Foglalkoztatáspolitika és Gazdaságélénkítés Pest megyében” konferencia - Gödöllő, 2019. október 22 – Tarnai Richárd kormánymegbízott, Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium Foglalkoztatásért és Vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára, Farkas László, a Pénzügyminisztérium EURES nemzeti koordinátora, Marjay Gyula, a Vállalkozók Országos Szövetsége Közép-Magyarországi Regionális Szervezetének elnöke, Karakó László miniszteri biztos, Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Kublik Henrietta, a Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője, Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke
Ezt követő adásaink