Kultúra
A magyar népzene keleti párhuzamai is megismerhetőek lesznek Kecskeméten
MTI Kép: Illusztráció, Pixabay
2019. szeptember 10.

A magyar népzene keleti párhuzamait is bemutatja a szeptember 19. és 21. között megrendezendő 29. Kecskeméti Népzenei Találkozó – közölte Agócs Gergely népzenész, népzenekutató kedden az M1 aktuális csatornán.

A Kálmán Lajos népzenekutató által alapított, a Hirös Agóra szervezésében megrendezendő nagy múltú programsorozat kiemelt figyelmet fordít a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére – hangzott el a műsorban.

Agócs Gergely úgy fogalmazott, hogy

az idei fesztivált „a magyar zenei keletkutatásnak” szentelik.

A szakmai konferencia és a találkozó gálaműsorának fókuszába is a magyar népzenének az északi török, úgynevezett kipcsák népek zenei kultúrájával való rokonsága kerül. Erre a kapcsolatra Kodály Zoltán hívta fel először a figyelmet – emlékeztetett Agócs Gergely.

A népzene kutató szólt arról is, hogy fellépők érkeznek a többi között Baskíriából, köztük olyan előadók is, akik a népzenét „még családi örökségként kapták”.

Agócs Gergely felidézte: a népzene az egyetlen zenei műfaj, amely nem előadóművészetként jött létre, hanem „a mi közös zenei örökségünk”, ami „lelki oldások és kötések” létrehozására, illetve szórakoztatásra egyaránt alkalmas.

Következő adásunk
Téma: COVID-19 tapasztalatok adatvédelmi szemmel – Péterfalvi Attila elnök
Ezt követő adásaink