Közigazgatás
A rendszerváltásról tartanak előadás-sorozatot az NKE-n
NKE Kép: Illusztráció, Pixabay
2019. szeptember 10.

Szeptember 11-én indul Kun Miklós Széchenyi-díjas történész előadás-sorozata a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A tudós az idei szemeszterben arra vállalkozik, hogy bemutassa a rendszerváltás előszelének nemzetközi eseményeit.

Moszkva és Washington iszapbirkózása, mint a legfőbb előzmény – ezzel a témával indul hamarosan a Volt egyszer egy rendszerváltás előadássorozat az NKE-n. Kun Miklós a szemeszter folyamán szót ejt majd a szovjetek „nagy öregjeiről”, vagyis azokról a „sorra elhaló” gerontokratákról, akik a XX. században irányították a Szovjetuniót. A gerontokrácia szó szerint az öregek uralmát jelenti, amely kifejezést a XX. században a Szovjetunió vezetésére használták, mivel Brezsnyev 75 éves koráig irányította a kommunista országot, őt pedig a 70 éves Andropov, majd a 74 éves Csernyenko követte. Az előadásokon szó lesz még egyebek mellett az értelmiség reformtörekvéseiről a szovjet birodalmi rendszerben, valamint a sztálini birodalmi „nemzetiségi” politika végéről. Kun Miklós két előadásban is foglalkozik majd Mihail Gorbacsovval. A Széchenyi-díjas történész először a volt szovjet vezető külföldi tündöklésének okairól szól, majd bepillantást ad politikai meggyengülésének előszelébe is. Az első előadás „Legfőbb előzmény: Moszkva és Washington iszapbirkózása” címmel szeptember 11-én, 18 órakor kezdődik a Ludovika Főépület II. előadótermében. Az előadás-sorozat az NKE rendszerváltással kapcsolatos programjainak részeként valósul meg.


Részletek és az előadásokhoz tartozó regisztrációs felület ezen a linken érhető el.

Következő adásunk
Kőbányai Híradó
Ezt követő adásaink