Kultúra
Október 6., az aradi vértanúk emléknapja
MTI Kép: wikipedia.org
2019. október 6.

1849. október 6. a magyar történelem egyik leggyászosabb napja. Aradon 1849. október 6-án végezték ki a magyar a magyar honvédsereg tizenkét tábornokát és egy ezredesét, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

A tizenhármakat, az 1848–49-es szabadságharcban hősiesen küzdő magas rangú katonai vezetőit végezték ki Aradon. A város 170 éve őrzi a vértanúk emlékét.

Az 1848–49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg tizenkét tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba. A nemzet vértanúi lettek: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.

A szabadságharc leverése után a megtorlás jellege 1849 nyarától Haynau osztrák császári tábornok kinevezésével megváltozott. Az Aradon fogvatartottak közül kegyelemből három tábornoknak és egy ezredesnek engedélyezte a tiszteknek járó golyó általi halált. A többiek bitón lelték halálukat. A kivégzések helye hosszú ideig szigorúan ellenőrzött katonai terület maradt.

A kiegyezés évében, 1867-ben országos dalos találkozót tartottak Aradon. Több száz ember gyűlt össze, amikor is valakinek támadt egy merész ötlete: koszorúzzák meg a kivégzés helyét. Egy aradi asztalosmester és felesége egy tizenhárom ágú eperfa minden ágára ráírta a tizenhárom vértanú nevét. Az eperfa elhelyezése után elénekelték a Szózatot, majd mindenki elvitt az eperfából egy kis emléket. Az aradiak körében is gyorsan híre ment a frissen felállított emlékhelynek, és estére az eperfából már semmi nem maradt.

Új emlékművet állítottak

Három évvel a kiegyezés után egy volt negyvennyolcas honvéd százados téglalap alakú emlékkövet helyezett el, amelyen csak a kivégzés dátuma szerepelt. Ez állt itt 1880-ig, amikor az aradiak egy budapesti kőfaragó műhelyből megrendelték a mai obeliszk alakú emlékművet. Felállítása után a Vesztőhelyen emlékeztek meg a vértanúkról.

A román–magyar viszony is addig enyhült, míg a kivégzések 125. évfordulóján a vértanúk a mai Románia területén fellelhető maradványait ünnepélyes keretek között, kis dobozokban a Vesztőhely emlékművének hátsó oldalába süllyesztették. A Bach-korszak tiltása alatt a minorita atyáknak engedélyezték Aradon, hogy megemlékezzenek a vértanúkról. Templomukban minden évben misét tartottak a tiszteletükre.

A vértanúk emlékét őrzi a minorita templom

A város legfontosabb vallási épülete ma is az 1902-ben Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt és az aradi vértanúk örök emlékére emelt minorita templom. A román lakosság is katedrálisként tiszteli, pedig nem székesegyház, csak egy plébánia, de a városközpontban elfoglalt helye és méretei miatt még a más vallásúakból is elismerést vált ki.

Október 6. emlékezete mélyen bevésődött a nemzeti öntudatba, ezért Aradon különösen igyekeztek ápolni a kultuszt. A város látványos emlékmű tervezésével bízta meg a kor felkapott szobrászát, Huszár Adolfot, akitől végül a fiatal Zala György vette át a munkát. A Szabadság-szobrot 1890-ben avatták fel, és a trianoni határváltozásokig a Szabadság tér közepén állt.

Később felkerült arra a listára, amely a kultúra „magyartalanítása” jegyében Erdély-szerte szobrokat ítélt pusztulásra. A szobrot 1924-ben darabjaira bontották, és az aradi várba szállították, ahol óriási szerencsével vészelte át a következő 75 évet. A romániai rendszerváltozás után, egy kedvezőbb politikai helyzetben a szobor kapott egy második esélyt, így 1999-ben. Az eredeti helyszínt, a Szabadság téren addigra már felállították a második világháborúban elesett román és szovjet katonák hősi emlékművét, ezért az aradi vértanúk emlékére készült szobor a magyar gimnáziummal határolt Attila téren kapott új helyet.

A szobor a szabadságharc történetéről mesél

Zala György megfiatalított szobra a szabadságharc történetéről mesél: az adakozás, a hős, a szabadság, az életét áldozó honvéd figurájával a középpontban. Az avatásra kiszélesítették és felújították az Attila teret is, hisz a város vezetése még kötelezőnek érezte, hogy ugyanott egy másik, szintén 1848-as tematikájú, kicsit nagyobb román emlékművet is állítson. Az aradi Szabadság-szobrot 2004. április 7-én avatták újra.

Arad múzeumának története a Kölcsey Egyesület megalakulásáig, 1881-ig nyúlik vissza. A civil szerveződés egyik célja, hogy az 1848–49-es szabadságharcban harcolt katonák és az aradi vértanúk ereklyéit összegyűjtse. A személyes tárgyakból, ruhadarabokból, fegyverekből, festményekből már a századforduló előtt kiállítás nyílt, ami végül két évtizeddel később került végleges, mai helyére.

Egyedi adományok kerültek a gyűjteménybe, 1848–1849-es kincseket állítottak ki, a kivégzett honvédtisztek személyes tulajdonai láthatók. Például Damjanich János összecsukható karosszéke, hajfürtje, amit menyasszonyának, Csernovics Emíliának küldött, vagy Lázár Vilmos csizmájának talpa és sarkantyúi, amelyek a sírból kerültek elő az 1910-es években végzett ásatásokkor; bitófadarabok.

Itt található például Kiss Ernő fehér inge, amelyen a vérfoltok is látszanak. De láthatjuk a tábornokok egyszerű használati eszközeit, sőt a várbörtönben saját kezűleg készített tárgyaikat is.

Szántay Lajos építészt bízták meg az épület átalakításával, aki a palota egyes részeit a történelmi korok építészetének megfelelően alakította ki. Szántay terveinek egy része máig fennmaradt a Kultúrpalotában tárolt Szántay-hagyatékban.

A palota csupán a második világháború során zökkent ki az épület megszokott funkciójából, amikor a magyar gimnázium két osztályának is helyet adott. A gimnázium ma Csiky Gergely drámaíró nevét viseli, és még a Trianon utáni években épült, amikor megszűnt az egységes magyar oktatás a városban. A minoriták kezdeményezésére, közadakozásból és téglajegyekből húzták fel később az új épületet, ahol a kisebb és a középiskolás generáció a mai napig magyarul tanul.

Együtt épült a színház és a városháza

A kiegyezés után merült fel a kérdés Aradon, hogy az addigi három városháza helyett egy új, impozáns városházát építsenek. Ezt a tervpályázatot az akkor már jó hírű Lechner Ödön nyerte. Az építkezés együtt kezdődött a színház építésével, a város a két beruházásra 700 ezer forintos kölcsönt vett fel. A színház azonban gyorsabban elkészült, és többet költöttek rá, így a városházán valamennyit spórolni kellett.

Pekár Ferenc aradi építészt bízták meg, hogy kissé szűkítse le az eredeti tervet. Ebbe beleegyezett Lechner Ödön is, így végül nem három, hanem csak két szint épült meg, és a hátsó, park felé eső szárnyat is elhagyták, így a ház U alakban nyitva maradt. Az eredetileg két lépcsőrendesre tervezett lépcsőház is csak egy sorosra épült, az épületet azonban pompás vitrázsok és ólomüveg ablakok díszítik.

Következő adásunk
Kőbányai Híradó
Ezt követő adásaink