Közigazgatás
Novák Katalin: a nőknek is van helyük a politikában
MTI Kép: Pixabay
2019. november 7.

A nőknek is van helyük a politikában. Ők másképp, sokszor empatikusabban közelítik meg a problémákat – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a TEDx Dunapart konferenciáján.

Novák Katalin A családi és társas kapcsolatok kihívásai a 21. században című rendezvényen tartott beszélgetésen kifejtette, amikor a például görög városállamokban elkezdtek politikával foglalkozni, akkor még elsősorban honvédelemről, államügyekről, gazdasági kérdésekről volt szó, szociális kérdésekről és egészségügyről azonban alig, ezek szinte kizárólag családon belüli témák voltak, és így a nők hatáskörébe tartoztak.

Mára azonban ez megváltozott, a politika az élet legtöbb területére hatással van, nem jó, ha ebből kimaradnak a nők, akik ráadásul másképp közelítenek meg problémákat, sokszor empatikusabbak is – emelte ki az államtitkár. Ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy vigyázni kell, nehogy egy nő – bekerülve a politikába elkezdjen alkalmazkodni, férfiasan viselkedni, feladni a nőiességét.

Robert Waldinger pszichiáter, a Harvard Egyetem professzora, aki egy 76 éve tartó boldogságkutatás jelenlegi vezetője arra a kérdésre, hogy nincs-e negatív hatással a férfiak önbizalmára egy női vezető, azt mondta, az igazi kérdés az, hogy miként fogadják az emberek a változásokat. Kutatásuk szerint azok a legboldogabbak, azok teljesítenek a legjobban, akik rugalmasak és tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, mert a változás örök és állandó – hangoztatta a szakember.

A TED-konferenciák (Technology, Entertainment, Design) 1990-ben kezdődtek az Egyesült Államokban. Az évenként megrendezett eseményen az előadások legfeljebb 18 percesek lehetnek, és olyan gondolatokról szólnak, amelyekkel a szervezők szerint érdemes megismerkednie a világnak. Már évek óta több országban is rendeznek hasonló előadásokat TEDx néven.