Külföld
Újabb magyar agrár-szaktanácsadó képzés fejeződött be Ugandában
AM Kép: AM
2019. november 22.

Sikerrel zárult a magyar kormányzati segítséggel megvalósuló agrár-szaktanácsadó képzés idei szakasza a kelet-afrikai Ugandai Köztársaságban. A magyar és az ugandai fél megállapodtak abban, hogy a közvetve több mint húszezer gazdálkodót érintő kezdeményezést továbbfejlesztik, hatókörét lehetőség szerint növelik, amelynek köszönhetően még több emberhez juthat el a magyar segítség.

Magyarország elkötelezett abban, hogy konkrét programok révén segítsen az afrikai nemzeteknek mezőgazdaságuk fejlesztésében, és ezek révén a jobb életminőség elérésében. Ebből a célból immár harmadik esztendeje tart a képzés, amely magyar forrásból és szaktudással segíti a gazdálkodók boldogulását az Egyenlítő mentén fekvő országban. Az Agrárminisztérium által Ugandában megvalósított agrár-szaktanácsadó képzési program 2019. évi projektje november 21-én fejeződött be. A kampalai oklevél-kiosztó ünnepségen Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: Magyarország helyben teszi hatékonyabbá az ugandai agrár-szaktanácsadók munkáját.

„A speciális program célja, hogy szaktanácsadók képzésével elősegítse a családi gazdaságok életképessé tételét, az agro-biodiverzitás fenntartását, a lakosság helyben tartását és boldogulását. Ennek eszköze a Magyarországról Ugandába irányuló tudás-, és technológiai transzfer, amelynek révén szaktanácsadók képzését támogatjuk – húzta alá a helyettes államtitkár. A program mindkét fél számára előnyös, ugyanis amíg a helybeli lakosok saját környezetükben szereznek gyakorlati tudást, addig a magyar szakemberek átfogó képet kapnak az afrikai ország mezőgazdaságáról.

Belánszky-Demkó Zsolt egyúttal megbeszéléseket folytatott az ugandai Mezőgazdasági és Halászati Minisztérium államminiszterével, Joy Kafura Kabatsival, aki köszönetet mondott a magyar kormány kezdeményezéséért, amely szerinte egyedülálló és hiánypótló a térségben.

Most adásban
Téma: Az Információ Szabadság Napja; Környezeti adatokkal kapcsolatos bejelentések – Vendég: Ambrusné Tóth Éva
Ezt követő adásaink