Kultúra
Új tervekkel állt elő a FEZEN
FEZEN Kép: Máté Évi
2020. április 28.

„Nagyjából most jönnénk ki a napi bontással, bemutattuk volna már az összes fellépőt és ismerkednétek az újragondolt térképpel... helyette gyakorlatilag naponta írjuk újra a forgatókönyvet, úgy, hogy a végét másokhoz hasonlóan, mi sem ismerjük. Mégis egyre sürgetőbb, hogy meghozzunk fontos döntéseket, amelyek alapját, az előrejelzések bizonytalansága miatt leginkább saját értékrendünk, és a FEZEN-ről alkotott, több mint húsz éve építgetett képünk adja. Ebből a legfontosabb, amit már az előző levélben is hangsúlyoztunk: A FEZEN biztosan nem hagy cserben Benneteket!” – kezdi bejelentését a fesztivál.


A szervezők mostanra lezárták az egyeztetéseket az eddig bejelentett fellépőkkel, és kettő dologban tudtak megállapodni velük. Az már biztos, hogy az amerikai zenekarok ebben a nyári szezonban a német, olasz, spanyol fesztiválpiacok bezárása miatt nem utaznak Európába. Hogy Európán belül lesz-e mozgás, egyelőre az is bizonytalan.

„Cserbenhagyás lenne, ha ezek után azt mondanánk, hogy mi csakazértis szervezünk nektek fesztivált nyáron csak éppen azok nélkül a nevek nélkül, akikért a legtöbben bérletet vettetek.” – folytatta a fesztivál, mely azonban jó hírekkel is szolgált: már most biztosan mondhatjuk, hogy a FEZEN 2021-en itt lesz a Danzig, az Amon Amarth, az Anthrax, a CRO-MAGS és a Death Angel is. Az Amon Amarth és a Danzig már a dátumokat is megjelölte: 2021. július 28. és 30..

Persze nem ez lesz a teljes lista, idén is lett volna még jó néhány plusz nevük, és már dolgoznak pár igazán nagy meglepetésen is.

„És mi lesz idén? Arra is van tervünk, ha a járvány is úgy akarja. Hamarosan jövünk majd a részletekkel, de szeptember 11. és 13. között ne nagyon táblázzátok be magatokat!” – kecsegtetnek a rendezők.

És mi lesz a jegyekkel?

„Ha már a zsebetekben van egy 2020-as FEZEN jegy, akkor több választásotok is van:

  • Megtartjátok és eljöttök 2021-ben megnézni azokat a bandákat (és a később hozzájuk csatlakozókat), akik miatt vettétek.
  • Ha nem tudtok várni egy teljes évet a koncertekre, felhasználjátok a szeptemberi meglepetésünkön, úgy, hogy egyáltalán nem jártok majd rosszul ;)
  • Ha egyik sem felel meg, természetesen a teljes visszatérítésre is lesz mód.”
-