Kultúra
Fazekas és népi kézműves fesztivál kezdődött Debrecenben
MTI Kép: Pixabay
2020. szeptember 11.

Háromnapos fazekas és népi kézműves fesztivál kezdődött pénteken Debrecenben; a rendezvény ünnepi megnyitóját szombaton tartják a belvárosi Csapó utcai sétálóövezetben – közölte Hubert Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a fesztiválon 27 hajdú-bihari hagyományőrzővel és 20, az ország különböző helyeiről érkezett fazekassal találkozhatnak az érdeklődők, akiket népi kézműves bemutatók, vásár, kiállítások és interaktív programok is várnak.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere a nemzetközi fazekas fesztivál pályázati kiállításának pénteki megnyitóján a város egyik legfontosabb hagyományának nevezte a kézművesipart, a kézművességet, amely „a cívis polgárok mentalitásából máig nem törlődött ki”.

A szervezők a tavalyi évben elhunyt Les Gábor, a népművészet mestere emlékére szentelték az idei pályázati felhívást. A pályázó művészek szavazatai alapján egy zilahi kerámiával pályázó, Nagyné Török Zsóka tiszafüredi keramikus vehette át a győzelemmel járó díjat, a Les család által felajánlott kerámiatálat.

Az idei fazekas és népi kézműves fesztivál színes programsorozata vasárnap délután fejeződik be Debrecen belvárosában.

Következő adásunk
Téma: Szent István keresztény hagyatéka - a Szent Korona vármegyéi vándorkiállítás, 2020.06.25., Esztergom – Ötvös Sándor kormanyfőtanácsos; Kocsis Fülöp érsek-metropolita, görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye, a rendezvénysorozat fővédnöke; Benza György elnök, Kárpátaljai Szövetség; Prokopp Mária művészettörténész; Kovach Anton festőművész
Ezt követő adásaink