Közigazgatás
Orbán: ellátatlanul egyetlen magyar ember sem marad
MTI Kép: Illusztráció, Reuters/Francis Kokoroko
2020. szeptember 12.

Az egészségügy felkészült a koronavírus-járvány következő hullámának kezelésére – jelentette ki szombat reggel közösségi oldalára feltöltött videójában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő, miután az operatív törzzsel az egészségügyi védekezést áttekintette, úgy fogalmazott: „erős reggel volt”.

Kiemelte: több mint tízezer szabad kórházi ágy van, ha romlana a helyzet, a lélegeztetőkészülékek „rendben vannak”, a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre. Ellátatlanul egyetlen magyar ember sem marad, ha elkapja a koronavírust – szögezte le a kormányfő.

A videóban Orbán Viktor arról beszélt: a szerdai kormányülésre készítettek elő jónéhány döntést. Szeretnék kikényszeríteni, hogy azt a kevés szabályt, amelyet a maszkviselésre, a boltok látogatására, közlekedési eszközök használatára kidolgoztak, érvényesíteni is tudják – mondta.

Hangsúlyozta: tisztelettel kérik az embereket, hogy tartsák be ezeket a szabályokat, de ha nem tartják be, most már szankciókat is kell hozzájuk kötni.

A kormányfő tájékoztatása szerint az iskolákat tudják üzemeltetni, három iskolát és tizenhat óvodát kellett eddig bezárni, a többi helyen az oktatás „többé-kevésbé megszokott rendben zajlik”. Hozzátette: október elsejétől az iskolába belépéskor lesz kötelező testhőmérséklet-mérés is. Bejelentette: a kormány közel áll ahhoz, hogy a tesztek hatósági árát meg tudják határozni. A tesztek hatósági árasak lesznek, hogy pontosan hány forint, arról a szerdai kormányülésen döntenek majd – mondta. Közölte: az influenza elleni védőoltást, amit önkéntesen lehet kérni, ingyenessé tudják tenni az egész országban.

A miniszterelnök az operatív törzs ülése után gazdasági kabinet tagjaival folytat megbeszélést, „mert a védekezés egyik célja, hogy mentsük az emberéletet, a másik pedig, hogy megvédjük Magyarország működőképességét” – fogalmazott.

Következő adásunk
Téma: Szent István keresztény hagyatéka - a Szent Korona vármegyéi vándorkiállítás, 2020.06.25., Esztergom – Ötvös Sándor kormanyfőtanácsos; Kocsis Fülöp érsek-metropolita, görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye, a rendezvénysorozat fővédnöke; Benza György elnök, Kárpátaljai Szövetség; Prokopp Mária művészettörténész; Kovach Anton festőművész
Ezt követő adásaink