Kultúra
Folytatódik a Muzsikál az erdő 
MTI Kép: Pixabay
2020. szeptember 20.

Szakvezetéses erdei sétákkal, klasszikus és népzenei koncertekkel is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény Gyula térségében szeptember 25. és 27. között.

A rendezvényen fellép mások mellett Pál István Szalonna és bandája, a Muzsikás Együttes, Csík János és a Mezzo, Benedekfi István és Benedekfi Zoltán, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a Csörömpölők Együttes, a Brass on The Road, a Dűvő Zenekar és a Körös Táncegyüttes – közölték a szervezők az MTI-vel.

A koncertek mellett szakvezetéses erdei séták, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, erdei divatbemutató az újrahasznosítás jegyében, bemutató a komposztálásról, bicikli- és kenutúra is várja az érdeklődőket.

A pénteki rendezvénynap Gyulán, a Csigakert tölgy famatuzsálemei között, a szombati és vasárnapi programok Gyula – Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében valósulnak meg.

Következő adásunk
Téma: Ettől tanévtől a 7. osztályos fiúk is kérhetik az ingyenes HPV elleni oltást – Kásler Miklós miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma
Ezt követő adásaink