Kultúra
Megnyílt az „Édes Anna/Kosztolányi/Trianon 100” kiállítás
Emmi Kép: MTI/Balogh Zoltán
2020. szeptember 21.

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára köszöntötte a Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb kiállítását, amely az „Édes Anna/Kosztolányi/Trianon 100” címet viseli. Az esemény keretén belül került sor Huszár Károly volt miniszterelnök hagyatékának a Múzeum részére történt átadására.

A Petőfi Irodalmi Múzeum, együttműködve a Magyar Nemzeti Levéltárral, 250 millió forintos kormányzati támogatással, idén februárban bonyolította le az első, állam javára történt vásárlást, amelynek eredményeképpen, a Múzeumban került elhelyezésre Huszár Károly miniszterelnök hagyatéka, illetve a Trianoni békeszerződéshez kapcsolódó iratanyag, és a korszak politikai dokumentumainak gyűjteménye – jelentette be a közigazgatási államtitkár.

Latorcai Csaba beszédében kiemelte, hogy a kormány elkötelezett a nemzeti értékmegőrzés és értékteremtés iránt.

Mint mondta: a cél az, hogy az elmúlt történelmi időszakokban más és más okból külföldre, vagy külföldi tulajdonba került hagyatékok minél nagyobb hányadának visszaszerzésével, valamint a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb dokumentumok, műkincsek, iratok megvásárlásával és itthon tartásával, a hazai múzeumokat gyarapítsuk, mert ezen kincsek hiánypótlóak és jelentős mértékben gazdagítják a közgyűjteményeinkben őrzött nemzeti és egyetemes kulturális örökséget.

A jelentősebb hagyatékok között olyan személyekről szóló dokumentumok, iratok is megtalálhatók, akik emberileg, erkölcsileg is példát mutattak és mutatnak mindmáig. Szakmájukban, hivatásukban, közéleti szerepvállalásaik során a nemzet és az ország szolgálatát tartották mindenkor szem előtt.

Példaképek, akik a magyarság identitását meghatározó módon a legnehezebb időkben is helytálltak, kivívva ezzel a nemzet tiszteletét és megbecsülését.

Következő adásunk
Téma: Ettől tanévtől a 7. osztályos fiúk is kérhetik az ingyenes HPV elleni oltást – Kásler Miklós miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma
Ezt követő adásaink