Belföld
Hámori Józsefet az Emmi saját halottjának tekinti
Emmi Kép: Pixabay
2021. május 2.

Életének 89. évében elhunyt Hámori József Széchenyi-díjas biológus, volt miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke.

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetének tudományos munkatársa majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetemnek tudományos munkatársa később osztályvezetője lett. 1988 és 1995 között az MTA Neurobiológiai Bizottságának elnöke volt. 1998-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává.

2001-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia Karának egyetemi tanára lett, ahol neurobiológiát oktatott. Kutatói ösztöndíjjal négy hónapot töltött előbb San Diegóban, majd Los Angelesben, később a New York-i Mount Sinai Egyetem vendégprofesszora lett, de tanított Párizsban, Rómában és Bariban is.

1988 és 1995 között az MTA Neurobiológiai Bizottságának elnöke volt. 1998-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává. Ekkor választották a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma első vezetőjének is.

Több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője, illetve társszerzője volt. Kimagasló hazai és nemzetközi szakmai munkásságát Széchenyi- és Kossuth-díjjal ismerték el.

Hámori Józsefet az Emmi saját halottjának tekinti.

-